Amikor az Erzsit megismertem, akkor még nem beszéltem pestiesen, és az Erzsit is csak Erzsinek szólították, nem Eufrozinának, amire átkereszteltette magát tizenkét esztendővel ezelőtt. Persze én azután is Erzsinek hívtam, amikor nem hallotta senki.

Volt úgy, hogy óvatosan megböktem, mikor vacsorázni mentünk valamilyen puccos társaságba, de a bolond csak kuncogott az orra alatt. Majd megpróbált leszidni, és láttam a szemén, hogy hiába erőlködik, sehogy nem jön neki össze, hogy haragudjon rám.

Erzsi kérlek kurva volt. Így ahogy hallod! Most tényleg nem tudom, mi olyan meglepő ezen, tán nem láttál még olyan nőt, aki a testéből él? Persze nem úgy volt kurva, mint ahogy elsőre ez az eszedbe jut. Úri kezek között forgott és többet látta azokban az időkben a Hilton szobáit, mint a saját kis másfélszobás bérletét a Szív utcában. De én soha nem haragudtam az Erzsire ezért, mert tudtam, hogy nem akar úgy maradni. Persze egy kicsit azt is gondolom, hogy az ilyesmire nincsen igazi mentség, aki egyszer eladta magát, az már az ördögé marad. De őrá valamiért úgy gondoltam, mint egy eltévelyedett unokahúgra, akivel gorombán bánt az élet, és nem kényszerből, hanem mert nem nevelték, azt hiszi, hogy így könnyebben célhoz tud érni. Tudom, ez a legotrombább tévedés, ezerszer magyaráztam neki, de úgy tűnt, ezredikre se értette meg igazán azt, amit papoltam neki akkoriban.

Aztán nem én mentettem meg a szégyenletes bukástól, hanem egy idegenből jött férfi, akihez pillanatok alatt nőül is ment. A Mátyás templomban tartották a menyegzőt, és még a lagzi előtt átkeresztelkedett Eufrozinára a mi Erzsink, a mindenki Erzsije. Nem akart emlékezni sem az elmúlt évekre, sem a gyerekkorára, nem akarta többé viselni a nevet, amit bepiszkolt. Ott voltam, amikor hozzáment ahhoz a politikai körökben forgó, ősz, pösze emberhez, és ott voltam akkor is, amikor megvetette vele azt a hatalmasnagy, velencei kádat, amiben később órákon át áztatta magát, és amibe mindenféle illatos fürdősókat tett. Talán a világ piszkát akarta lemosni magáról. Azt érezhette, hogy az idegen férfikezek rákenték a földkerekség összes mocskát, ezért naphosszat ázott abban a gyönyörű kádban, a rózsaszirmos sóban, és csak akkor jött ki, mikor az ura vacsorára hívta.

Néha én is ott voltam azokon a vacsorákon. Ekkor szólítottam olykor Erzsinek Erzsit, de aztán nem mentem többet, mert nem bírtam nézni, ahogy végleg elaljasul. Úgy rohadt el ez a jobb sorsra érdemes nő, mint az ősszel még piros Delicsesz, amit tél végéig a kamrában feledsz, és úgy hozod fel a dohos sötétségből az új tavaszon, mint egy ráncos, fekete, aszott gombot. Azt hiszem elpusztult belül teljesen, és ezzel a néma pusztulással együtt a teste is elkezdett rohadni. Hiába áztatta magát a kádban, hiába élt a pösze öreggel békén, hiába volt meg látszólag minden, az égvilágon semmi nem hatott. A férfiak bélyegét nem tudta lemosni, azt hogy megvették, nem tudta lemosni többé.

                                                                                                                                  Szentesi Évi

                                                                                                                                 Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!