Miért nem fogadjuk el az öregséget?

A napokban a kezem ügyébe került egy fotó az interneten, amelyen a hetven esztendős Priscilla Presley tündökölt. Az arcát tökéletesre szabták, ráncnak szinte nyoma sem volt, bár a száját ránézésre csak nehezen tudja kinyitni, de azt lehet mondani, hogy egy egészen bravúros sebészi munkát vehettem szemügyre.

Elvis exfelesége körülbelül negyvennek nézhet ki, kis jóindulattal élve talán kevesebbnek. Az tény, hogy látok olyan nőket, akik feleannyi idősen sokkal ráncosabbak és meggyötörtek. Valahol a felszínen talán egyetértek a plasztikai sebészek munkásságával. Létezik olyan genetikai probléma, amit valóban nem lehet máshogyan orvosolni, de sosem értettem, hogy miért kell az öregedés ellen harcolni. Természetesen itt most lehet példálózni a korommal, ami miatt nem kerültem szembe még ezzel a problémával, de én azt vallom, hogy az öregséget is lehet viselni és elfogadni. Az anyukám idén töltötte 52. életévét. Soha nem sminkelte magát, kizárólag hideg, tiszta vízzel mosott arcot reggel és este, és télvíz idején a sötétkékszínű Nivea krémmel kente be a bőrét éjszakára, hogy megvédje a szárazságtól. Az anyukámon alig van ránc. Öt évet lazán letagadhat a korából, de miért is kellene sokkal kevesebbnek kinéznie. A nagyanyámnak - aki az édesapám anyukája volt – derékig ért a haja, és soha nem őszült meg. Kerek, pirospozsgás asszony volt, tele energiával, és úgy él ő az emlékeimben, hogy állandóan mosolygott. Nem tekintettem rá vénasszonyként. Amikor állt a tükör előtt és fésülte a gyönyörű haját, olyan volt, mint egy mesebeli teremtmény. Sajnos 15 éve nem lehet közöttünk, de soha nem fogom elfelejteni a kedves mosolyát.

A nagy ikonok közül pedig a legtökéletesebb példa Audrey Hepburn, aki soha nem feküdt sebészkés alá. Ki látja közületek csúnyának vagy öregnek a színésznőt az időskori képein? Szerintem senki! Éppen ezért nem értem, miért nem lehet elfogadni az öregséget, miért nem képesek a nők méltósággal megöregedni, és miért csinál némelyik magából visszataszító cirkuszi bohócot?