Sok felnőtt ember szenved attól, hogy baj esetén nem érez igazi támogatást – sem a környezete, sem saját maga felől. Magára hagyva érzi magát még akkor is, ha vannak körülötte, akiktől segítséget kérhetne. Lehet, hogy kap is valamilyen segítséget, de a lénye legmélyén lévő kínzó magárahagyottság-érzést ez nem enyhíti. Ez pedig többnyire abból fakad, hogy gyerekként nem kapott megfelelő ÉRZELMI TÁMOGATÁST.
Különféle testi és életvezetési tünetek jelezhetik, hogy valami nincs rendben, valami hiányzik. Van, aki falási rohamokkal próbálja pótolni az érzelmi biztonságot. Van, aki ürességet érez és kedvtelen, energiahiányos, esetleg depressziós lesz. Van, aki azt éli meg, hogy nem éri el azokat a dolgokat, amiket szeretne: jó állást, jó fizetést, vagy nem talál megfelelő párt, esetleg nem érkezik a várva várt baba.
Igazi támogatás helyett sokan a szüleiktől egész mást kaptak.
A túlféltés, a megmentés és a taszigálás NEM támogatás
Túlféltés: akit túlféltettek gyerekként, nem hagytak neki elég teret arra, hogy felfedezze a világot. Nem volt alkalma, hogy rájöjjön, mi érdekli és mi nem, mi veszélyes és mi nem, hol vannak a határai… Mik az erősségei, és mik a gyengeségei? Felnőttként sokat hezitálhat, nehezen hozhat döntést, és a választásai is általában nem belülről fakadóan születnek, hanem mások példáiból próbál a saját életére vonatkozó következtetéseket levonni. Túl óvatos lehet, túl sokszor visszafoghatja magát, kevésbé lehet nyitott arra, hogy beleugorjon az ismeretlenbe, kipróbálja magát új helyzetekben. Általában fél a kudarctól, és ez a félelme átveszi a hatalmat a döntései felett.
Megmentés: van olyan is, akit a szülei mindig kimentettek a nehéz helyzetekből, ezért nem tanulta meg, hogyan küzdjön meg a nehéz érzésekkel. Felnőttként is azt várhatja, hogy jöjjön egy külső ember – vagy módszer -, aki vagy ami kimenti őt szorult helyzetéből. Ha problémája adódik – testi vagy életvezetési -, azt akarja, hogy a probléma ne legyen, azonnal meg akarja oldani, nehezére eshet igent mondani arra, ami van.
Taszigálás: talán a leggyakoribb, hogy a szülők – jó szándékkal -, de a saját nézőpontjaik mentén próbálják valamilyen irányba lökdösni a gyereküket. Van egy elképzelésük arról, hogy szerintük mi lenne a jó a gyereküknek, és az a céljuk, hogy az általuk elképzelt vágányra tereljék őt. Közben elfeledkeznek arról, hogy ami szerintük helyes és követendő, az nem biztos, hogy jó lesz a gyereknek. Lehet, hogy neki egész más az útja. Ez a terelgetés-taszigálás oda vezethet, hogy a gyerek felnőttként örökösen másokhoz alkalmazkodik, mások vélt igazságához igazítja magát, és nem ő irányítja az életét, hanem mások igájába hajtja a fejét.
Mindhárom szülői reakció azt a hiedelmet alakíthatja ki, hogy „ÖNMAGAMTÓL NEM VAGYOK KÉPES BOLDOGULNI”. Elsorvasztja azt az ősbizalmat, ami mindenkiben eredendően ott van: az „ÉLETKÉPES VAGYOK” meggyőződését. Hiszen ha ez nem így lenne, nem jöhettünk volna a világra, és nem is élnénk. Az, hogy élünk, önmagában bizonyíték az életképességünkre.
Minél jobban elhitte valaki, hogy önmagától nem képes dolgokra, annál több hiányt, akadályoztatást tapasztalhat az életében. A problémák, a hiányok csak tünetek. A mélyben lévő hiányt, az ÉRZELMI TÁMOGATÁS és az ÉRZELMI BIZTONSÁG hiányát úgy lehet betölteni, ha megtaláljuk magunkban a támogatás igazi definícióját és elkezdjük ezt saját magunkra alkalmazni.
Mit jelent a támogatás?
A támogatás sokkal egyszerűbb dolog, mint gondolnánk. Nincs benne erőlködés, taszigálás, akarat… Csak jelenlét és elfogadás. Aki támogat, az elfogadja a jelenlegi helyzetet, bármilyen nehéz is. Igent tud mondani rá (oké, most ez van). Nem akarja minden áron azonnal megváltoztatni, megoldani, semmissé tenni. Együtt tud lenni a nehéz érzésekkel is anélkül, hogy minősítené vagy szőnyeg alá söpörné azokat (oké, most rosszul érzem magam). Ott van, jelen van önmagával vagy egy másik emberrel, fogja a kezét a legnagyobb viharok közben is. És ennyi elég is. A jelenlét, egy ölelés, és a jelenlegi helyzet elfogadása. Ez a támogatás. Ebből a másik ember azt érezheti, hogy ő rendben van, nincs vele baj, az érzései rendben vannak, azokkal sincs baj, és ott van vele valaki, aki mindezek közepette is elérhető, lehet rá számítani. Ezzel az elfogadó jelenléttel tudjuk egymást és magunkat is a legjobban támogatni.
Az igazi támogatás nem elgyengít, nem azt hiteti el, hogy nem vagy képes dolgokra. Épp ellenkezőleg: megerősít, mert igent mond rád a nehézségeiddel együtt. Ez nagyon nagy erőt, energiát ad. Azt érezheted, hogy bármi jön, meg tudsz vele küzdeni, mert van egy biztonságos talapzat, amire támaszkodhatsz: az a meggyőződés, hogy rendben vagy úgy, ahogy vagy. Ha ezt az érzést megtalálod önmagadon belül, nem fogsz már annyit kételkedni magadban, hanem hittel, erővel tudod fogadni az élet kihívásait.
További írásaimat a Facebook oldalamon, valamint a honlapomon olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez