Megéri eldobni több együtt töltött évet? - A barátságok dinamikája
Emberből vagyunk. Társas életünk számos alappillérre épül: van egy családunk, amire sokszor mondjuk, hogy nem mi választottuk. Van a párkapcsolatunk, amit ugyan mi választunk, de a csalódásaink halmozása miatt a régiek és az újak sem mindig alakulnak úgy, ahogy azt szeretnénk.
Van az iskolai és munkahelyi környezet, amibe belekerülünk és megszokjuk vagy megszökünk. Mindezek felett van az a megmagyarázhatatlan okból kialakuló kapcsolódás, ami sokszor egész életünkben elkísér minket – a barátság.
A barátság a legtöbb esetben nem tudatos választás eredményéből alakul ki, hanem két különböző vagy éppen azonos ember összecsiszolódásából. A megszokott mindennapi rutin, a közös programok, hosszúra nyúlt beszélgetések mind elmélyítik a barátságot. A barátunkra mindig számíthatunk, ő lesz az első számú ember, aki benne van mindenféle jó buliban, csínyben, sokszor nekik áruljuk el a legbensőbb titkainkat, előbb, mint bárki másnak. A barát tükröt tart arra, amit mi minél inkább ki szeretnénk tolni magunkból, látja sanda ábrázatunkon, hogy miben mesterkedünk. A barát lesz az, aki kihúz a gödörből, amikor lelkileg vagy testileg válságba kerülünk. A barátunkat felhívhatjuk az éjszaka kellős közepén, akkor is segíteni fog, mert… fontosak vagyunk egymásnak.
A baráti kapcsolat dinamikája néha olyan, mint egy párkapcsolaté: vannak hegyek és hullámvölgyek, nevetések és viták, büntetések és kiengesztelések. Amikor ráérzünk egymás életére, pedig nem katalógusból választottuk egymást, hanem jókor voltunk jó helyen, hogy egymásra találjunk, és halálunkig képesek vagyunk kitartani egymás mellett. Egy barátság túléli az egyének párkapcsolati válságait, a barátaink vállán sírunk, együtt iszunk vagy bulizunk, kiadjuk egymásnak magunkat, hogy aztán a baráti oltalom által felemelve, észhez térve újra belevessük magunkat az életbe. Ha most belegondolnánk abba, hogyha nem lennének az igaz barátaink, az olyan lenne, mintha kiszakadna egy darab az életünkből. Ha visszanézünk életünk kisebb vagy nagyobb drámáiba, akkor hányszor húzott ki minket a slamasztikából az, hogy ott volt mellettünk egy józanító erő, aki tartotta a hátát értünk, vagy dobott egy kötelet nekünk, hogy hamarabb kiérjünk a gödörből? Vajon mennyivel lenne kevesebb az életünk, mindaz, amit átéltünk, ha mindezt csakis egyedül éltük volna meg?
Szokták mondani, hogy a párkapcsolat fontos, de sokszor egy barátság többet is túlél. Lehetnek haverjaink, ismerőseink, akikkel elcsevegünk felszínesen, vagy eljárunk bulizni, de valójában a mélyebb tartalmas barátsághoz két ember kemény munkája szükségeltetik. Sokszor több odafigyelés kell egymás részéről, és több befektetett munka is, mint az átlagkapcsolatoknál. Mert mi van akkor, hogyha kisiklik az egész, és befuccsol a barátságunk? Választhat szét minket a családunk, aki nem kedveli a barátunkat. Választhat szét minket a párunk, mert elege van, ha nem vele töltjük az időt, és néha összejárunk. Választhatnak szét minket betegségek, hazugságok, játszmák, a környezet, a pénzhiány, a szerelemféltés, az, hogyha a másik párjára rákívánunk… annyi minden kísértési faktor van, hogy megbomoljon egy szent kötelék.
Hol bukunk mindig el? Talán ott, hogy a barátságot egy természet által adott dolognak tekintjük. Megszoktuk egymást, tudjuk egymás rigolyáit és titkait, és ha úgy alakul az életünk, hogy a másiknak jobb, és nekünk kevésbé, akkor elindulhat a féltékenység. Nem is tudom mi rosszabb vég egy barátságnak: az irigység, vagy az elhanyagoltság? Annak a barátnak rosszabb, aki hirtelen kikerül a támasz alól, mert esetleg a drága barátnak gyereke születik, elfoglaltabb a munkában, vagy a párja miatt, netán csak szimplán elsodródnak egymástól távolság vagy egyéb okok miatt? Vagy annak a barátnak rosszabb, aki meglátja a másik életében azt a sikert, amit a sajátjában nem tud, vagy nem akar elérni? Természetes érzelem vajon, ha elkezdek irigykedni a barátaim sikereire, párjára vagy életére? Elfogadható-e egy barátságban az, hogyha én megtörök és a másiknak nincs ideje rám, akkor elkezdem magam töltetni a figyelmével? Mit bír el egy barátság? Hiszen nem mindennap adjuk ki a titkainkat az embereknek, egy barát olyan kincsestár, mint egy bank páncélszekrénye – letétbe helyezzük a legfontosabb dolgainkat és egy elme oltalmára bízzuk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez