Az Alice Csodaországban-ból megtanulhattuk, hogy bizony néha csak egy pillanat az egész. Egy meggondolatlan ígéret, egy szó csupán, mellyel megfogalmazzuk a megfogalmazhatatlant, mert olyan, hogy örökké nem létezik.

A sors furcsa fintora, hogy éppen egy meséből kiragadott idézetből tanulunk a legtöbbet a valóságról. Álljunk meg egy kicsit, s nézzünk körül… van bármi a környezetünkben, ami nem múlt, vagy nem múlhat el? Mellettünk vannak a szeretők, akik életre szóló hűséget fogadtak, a barátok, akikkel legféltettebb titkaink is megosztottuk egyszer? Hova leszünk egymás életéből, és hova lesznek az érzelmek és kötelékek, ha elvesznek a kapcsolatok?

Mese. Ennyi lenne valójában ez a jól csengő szócska. Egy epizodikus fellángolás, mikor tudatni akarjuk a világgal, hogy amit most megélünk, arra mi állandóan vágyni fogunk, állandóan igényünk lesz az élményre. Valójában nincs olyan sem, hogy állandó. Amint egy szükségletet kielégítünk, az igény megszűnik létezni. Aztán persze újra és újra felbukkanhat bennünk, de erre sokkal jobb kifejezés az ismétlődő, mint az állandó. Csúnya, de élethű példája ennek a vággyal teli nő és férfi, aki eszközként suttogja eme szerelemes szót prédája fülébe a cél érdekében, s mégis oly könnyen lesz másnap reggelre soha az ő örökkéjükből.

Persze az oltár előtt is állhatunk hasonló dolgokat motyogva, de valójában a tönkrement házasságok csinálják a legnagyobb reklámot a mulandóságnak. Ha az állítást, miszerint az emberek nem változnak, igaznak véljük, és azokkal az ígéreteinkkel sem csak dobálózunk, melyek szerint érzelmeinket szívünk megállás nélkül képes táplálni, akkor mi változik? Miért dobálnak egyesek jegygyűrűket hidakról, miért kell apás hétvégére menni a gyerekeknek, és miért nem adunk végleges otthont, s szakadatlan törődést a karácsonyi kiskutyának?

• állandóság érzések örökké szerelem szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!