Mahó Andrea: A nevetés mögött ott lüktet a félelem

A Szerelem, Ó komplex és érzelmi hullámvasút az : Art-Színtér színpadán Van egy előadás, amely első pillantásra könnyednek tűnik, szellemes szóváltásokkal és sodró ritmussal, mégis lassan, szinte észrevétlenül bontja le a néző érzelmi védvonalait. A Szerelem, Ó ilyen élmény: egyszerre humoros és fájdalmas, játékos és kegyetlenül őszinte. A Szerelem, Ó premierje február 21-én volt az: Art-Színtér színpadán Mahó Andrea születésnapján. A bemutató így nemcsak szakmai mérföldkő, hanem érzelmileg is személyes pillanat.

Hogyan tudnád röviden megfogalmazni, milyen élmény is a Szerelem, Ó előadás?
Nagyon röviden… ez egy abszolút érzelmi utazás. A néző az elején talán egy könnyed, szellemes történetre számít, és valóban sok a humor, gyorsak a szóváltások, élnek a helyzetek. De közben fokozatosan megnyílik egy mélyebb réteg is. Az előadás attól különleges, hogy a nevetés mögött ott lüktet a félelem, a magány, a birtoklás, a remény. Ez az a fajta este, amikor az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy nemcsak szórakozik, hanem elkezd együtt érezni, felismer valamit akár saját magából Talán az a legerősebb pillanat, amikor rájössz, hogy bár maga a történet idegen, az érzések ismerősek amiket megmozgat.

Mi az, ami miatt szerinted ez az előadás kilóg a mai zenés produkciók közül?
Talán a arányérzéke és a bátorsága. A dalok valódi érzelmi csúcspontok, ahol a kimondhatatlan tör felszínre. A humor nem öncélú, hanem a karakterek belső feszültségéből fakad. A rendezés rendkívül pontos, minden jelenetnek súlya van, az egész előadás egy egységes érzelmi ívre épül.

Mit gondolsz, mi az a plusz, amit a néző hazavisz az előadás után?
Azt remélem, hogy nemcsak emlékeket, hanem felismeréseket is. Miközben nevettek, rájönnek, hogy ezek az érzések ismerősek nem feltétlenül a konkrét helyzetek, hanem az állapotok. A bizonytalanság, a túlzott ragaszkodás, a félelem attól, hogy elveszítünk valakit. Ezek mind nagyon emberi, nagyon hétköznapi érzések.

Sokan mondják, hogy ez az előadás egyszerre könnyed és mély. Mennyire nehéz ezt a kettősséget működtetni?
Ez valóban egy folyamatos egyensúlyozás egy nagyon vékony kötélen. Elsősorban nem technikai kérdés, hanem lelki. Minden előadáson újra el kell dönteni, hogy mennyire merünk beleállni a fájdalomba, miközben nem veszítjük el a játékosságot..A legnagyobb kihívás az, hogy ne akarjuk irányítani a néző érzéseit. Nem mondhatjuk meg neki, mikor nevessen,teret kell adni annak, hogy ő maga élje át a rétegeket. Ehhez elképesztő figyelem és koncentrációra van szükség. És talán az a legszebb benne, hogy a legfeszültebb pillanatokban születik meg a humor mert az ember sokszor akkor nevet, amikor valójában fél.

A te szereped sem tipikus romantikus hősnő. Ez mennyire volt felszabadító számodra?
Jó érzés egy olyan figurát megformálni, aki nem hibátlan, nem mindig kedves, nem mindig szerethető. Ellen szenvedélyes, néha kemény, néha kiszolgáltatott, és sokszor ellentmondásos. Színészként hatalmas ajándék, amikor nem egy idealizált képet kell képviselni, hanem egy esendő embert. Számomra ez azért is fontos, mert a valódi női erő szerintem nem a tökéletességben, hanem az őszinteség vállalásban rejlik.

Ha valaki még hezitál, mit mondanál neki, miért nézze meg az előadást?
Egyre ritkább az olyan előadás, amely nemcsak az adott este hat, hanem napokkal később is visszaköszön egy gondolatban vagy egy érzésben. A Szerelem, Ó szerintem ilyen….amikor egy darab kérdéseket hagy benned akár a saját kapcsolataidról, döntéseidről, félelmeidről, akkor az már több, mint egy színházi este. Aki szereti a színházat, annak ezt az élményt nem érdemes kihagyni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!