Amikor a harmincas éveimbe léptem sosem gondoltam volna, hogy valami tényleg megváltozik. Ez a változás pedig nem más, mint a társadalom hozzáállása az életviteledhez.

Egy olyan útra lépünk rá, mi harmincas nők, ahol gyakorlatilag folyamatosan kérdésekkel és ítélkező tekintettel találkozunk úton-útfélen. "Miért vagy még mindig egyedül? Miért foglalkozol annyit a karriereddel? Mikor akarsz már elköteleződni? Gyerekvállalásban még nem gondolkozol?"

És jönnek rá rögtön a válaszok a kérdezőktől. "Lassan ki fogsz futni az időből. Ketyeg a biológiai órád. Még van pár jó éved, hogy így nézel ki, és aztán lehúzhatod a rolót. A munkád és az életviteled a probléma."

Ki az, akinek joga van meghatározni azt, hogy egy érett, felnőtt nő hogyan élje az életét? Ki szabja meg a határokat arról, hogy mikor, mit illik és melyik lépés az, amivel tönkre vágod a társadalmi norma szerinti jövőképedet?

Piszok nagy nyomás nehezedik ránk, de mi van akkor, ha egy nő valami másra vágyik? Ha nem azon út mentén szeretne végigmenni, ahol a gyerekvállalás és a házasság van megírva? Ez ugyanis egy többtényezős dolog. Nem vagyunk mind egyformák, és innen nézve talán végre elfogadhatóvá válhatna az a tény is, hogy nem minden harmincas nő vágyik családalapításra. Sokan vagyunk boldogok a magunk által választott életmóddal.

Mert mi van akkor, ha én magamat választom? 

Mi van akkor, ha engem az tesz boldoggá, hogy a saját életem, saját tempójában élem meg mindazt, ami van? Mi van akkor, ha nekem tökéletes az, hogy rugalmas lehetek, hogy nem köt semmi egy adott helyhez? Engem ugyanis kielégít az a tény, hogy járhatom a magam útját. Vannak vágyaim, céljaim, amiket szeretnék még megélni olyan módon, ahogyan én akarom. És nem akarok szégyenkezni azért, mert én így döntöttem.

Az én életem, az én döntésem!

Senkinek nincs joga ahhoz, hogy ítélkezzen és bíráskodjon afelett, ami minket boldoggá tesz. És legfőképp ahhoz nincs joga senkinek, hogy azt éreztesse, valami baj van veled. Nincs semmi baj ugyanis. Senki sem lát be a függöny mögé, hogy mi az oka annak, hogy te másképpen képzeled el a jövődet. Senki nem tudja és nem is szabhatja meg, hogy számodra mi a jó. Csakis te vagy az, aki erről megfelelő döntéseket hozhat.

Minden nő rendelkezhet a saját életével és nem lesz ez által kevesebb, mint azok a nőtársaik, akik családot alapítottak.

Egy harmincas egyedülálló, gyermektelen nő is éppen annyira szerves része a társadalomnak, mint bárki más. Félre az ítélkezéssel és felejtsük el végre a sablon kérdéseket egy ember magánéletével kapcsolatban. Senkire nem tartozik.

Élni és élni hagyni....

További írásaimat a Facebookon olvashatod. 

Instagram

• életszemlélet gondolatok gondolkodásmód harmincas nők nők társadalmi elvárások

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!