Ha szünetet tartunk, visszatalálunk egymáshoz?

Ha szünetet tartunk, akkor visszatalálunk egymáshoz? Az időkérők gyakran gyávák, és képtelenek kimondani, hogy vége. Az időkérők lassan leválnak rólunk, elmúlnak az életünkből, mert a szünet, a külön töltött idő iránti igény egy halogatott istenhozzád, egy elodázott búcsú. A próbakülönélés, ha világosan kommunikálva van, meddig fog tartani, gyakran jót is tesz a halódó, dermedt, feszültséggel teli kapcsolatoknak, kiszellőzteti, frissíti azokat, ha határozott, tisztességes keretek között történik, ha őszintén elmondjuk, mi zajlik bennünk, és valóban szükségünk van egy kis időre, hogy tisztán lássuk, mi zajlik közöttünk. Egy próbakülönélés akkor segít, ha nem tart túl sokáig, és nem hagyja a másik embert kétségek között, teljes érzelmi bizonytalanságban. Ilyenkor a szünet segíthet az újragondolásban, egymás újraválasztásában. Olyankor kissé kilépünk a saját becsontosodott, megrekedt konfliktus körünkből, kissé hátralépünk, és távolabbról jobban rálátunk önmagunkra, egymásra, a halódó, vagy újra éleszthető szerelmünkre. Ebben a távollét időszakban rátalálhatunk egy nyugodt, objektív nézőpontra, ahonnan indulatmentesen kibogozhatjuk a kaotikus érzelmi szálainkat. De ezután mindenképpen szükséges hoznunk egy következetes döntést.

Amikor biztosan tudjuk, hogy többé nincs dolgunk egymással, nincs közös utunk, de nem merjük kimondani a végszót, és csak elodázzuk a döntést, akkor az időkérés csak a szakítás előszobája.

A tartsunk szünetet ilyenkor egy elfogadható, megkönnyebbülést hozó reménysugár a másik ember számára, hiszen nem kell átélnie a szakítás traumáját, kis időre visszatérhet a hite, és próbálja pozitívnak, boldognak érezni magát. Valójában azonban önként besétált egy játszma csapdájába, ő is gyáva, talán gyávább, mint a másik. Ez a típusú tartsunk szünetet finoman elegáns megoldásnak tűnik, ám valójában önző, gyenge, halogató időhúzás, ahol két ember, akik valaha szerettek, most szemernyit sem tisztelik egymást.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.