Ha nem ő az igazi

Mindannyian az igazit várjuk, az egyetlent, akivel minden olyan tökéletes, szórakoztató és könnyű. A nagy szerelmet, amiről gyerekkorunkban kedvenc mesekönyvünkben olvastunk, s amitől olyan sokat remélünk. Nem tudom, mi az oka, hogy egyesek megtalálják, mások nem, mert úgy hiszem mindenkinek járna az életben, hogy a valódi társával élhesse le az életét.

Ha ez nem így történik, s a találkozás valamilyen okból nem jön létre, bármi legyen is az, rengeteg apró nehézségbe ütköznek a nem igazival töltött hétköznapok. Fennakadunk apróságokon, amin egyébként átcsúszna a figyelmünk, s tudatosan vagy sem, folyamatosan felnagyítjuk egymás vélt és valós hibáit. De nem ez az egyetlen nehézség, amivel meg kell küzdenünk.

- Tudod, azt vettem észre- meséli idős, sokat megélt barátnőm- hogy ha nem a megfelelő emberrel élünk együtt, nem csak a viták sokasodnak meg, hanem az életminőségünk is egyre lejjebb csúszik. Mivel valójában nem fontos a másik, és a lelkünk mélyén mindketten valaki másra vágyunk, valakire, akiről úgy gondoljuk, hogy ő jelentené a valódi boldogságot, ezért folyamatosan büntetjük a másikat. Nem tudatos büntetésről van szó – folytatja – persze az is gyakran előfordul a párkapcsolatokban – hanem olyanokról, amelyek szépen lassan alakulnak ki az idő során. Az egyik ilyen dolog, amivel a másikat gyakran bünteti az ember: saját igénytelensége.

- Igen, igen – ilyenkor történik az, hogy a másik nem figyel oda a külsejére, mert hát miért is tenné? Miért akarna szép lenni annak, akit nem szeret. Persze, magyarázza tovább, gondolhatnánk azt is, hogy az ember önmaga miatt is rendkívül igényes tud lenni, ha akar, de azért, valljuk be, nem feltétlenül ez az általános hozzáállás. Sokkal több olyan embert láttam életemben, aki saját igénytelenségével büntette a házastársát.

- Ebbe te is könnyen belegondolhatsz - folytatja. Hány olyan házasság van, ahol mindketten elhíznak, olyannyira ápolatlanul hagyják a testüket, a bőrüket, hajukat, fogukat, hogy idegenként sem állsz le szívesen társalogni velük. De sok olyan eset is létezik, ahol már rég elmúlt a szerelem, és sem tisztelet, sem szeretet nem maradt utána. Csendesen élnek egymás mellett, sokszor egyikük a maga módján még szereti is a másikat, és azt gondolja, hogy rendkívül szerencsés, hogy annak idején megszerezhette a társát, de ezzel egyidőben haragszik is rá, amiért az már nem viszonozza az érzéseit. Ilyenkor is gyakran megtörténik ugyanaz, amit az imént említettem. Az illető elkezdi büntetni a másikat, aki már nem szereti őt, azzal hogy nem ápolja magát megfelelően. Nem tisztálkodik úgy, ahogy kellene, nem figyel oda magára. Önmaga már nem érdekli, de a másik ne érezze jól magát…

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!