Vizsgáljuk kicsit az emberi és a szexuális vonatkozásait a szerepeinknek, a szerepcserének. Az ember alapvetően három féle szerepében lehet: felnőtt, gyermek és szülő. Egy párkapcsolatban is felvesszük mind a három szerepet, de alapvetően főként a felnőtt szerepünkben vagyunk. Ilyenkor tudunk társ kapcsolatban és olyan társ dinamikával élni és szervezni a mindennapi életünket és pillanatainkat, amik meghatározzák a párkapcsolat és az egyén egészséges működését.

Ám van, amikor átkerülünk szülői szerepbe. Például, ha tanítani szeretnénk valamit a párunknak, amihez szükséges egy intenzívebb időszak. Amíg ez egy időszakos „esemény” a két fél között, addig tanítást és tanulást szolgál. Az az üzenete: „Gyere velem, kövess, emelkedjünk közösen!”

Gondoljunk bele, az is milyen csodálatos pillanat, amikor olyan mély bizalommal tudunk egymás iránt lenni, hogy megengedjük a legsebezhetőbb élményt: gyermeki őszinteséggel és tisztasággal fordulni társunk, párunk felé, vállára hajtani fejünket, és megbékélni az oltalmazásban. Ritkán történik, legtöbbször önmegtartóak vagyunk, és van elég tüskénk, hogy ezt ne engedjük meg magunknak vagy a párunknak. Mégis, az előbb említett módon, benne lenni egy pillanatra, talán a legintimebb lehetőség az párkapcsolatban.

Ugyanakkor vannak olyan tanult szokások, megküzdési képtelenségek, nem jól implementálódott minták, melyek által az egyén elkerülésre rendezkedik be. Tartósan.

Mikor válik negatív aspektussá a gyermeki szerep? – Másként szólva, azt kell kérdezzük, mikor van szükségünk a gyermeki énünkre?

Két fő esetben kérjük, hogy társunk a szülőnkké váljon. Természetesen, soha nem mondjuk így ki. Egyszerűen olyan viselkedési mintákat alakítunk, amik által automatikusan „kérjük”, vagy a másikat beletesszük, belekényszerítjük a szülői szerepbe.

Egyik fő eset, amikor oltalmazásra, több szeretetre van szükségünk. Ez lehet természetes, intim pillanat, mint írtam fentebb. Negatívan akkor értelmezzük, ha egy önminősítő, negatív alapgondolat, hiedelem késztet minket gyermeknek lenni. Klasszikus ilyen gondolat: „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok elég szerethető”.

Több elismerésre, visszajelzésre van szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, elfogadható, szerethető vagyok.

Szorosan kapcsolódik ehhez a negatív hiedelemhez az is, hogy az ember gyermeke nem tud, nem szeret felelősséget/kockázatot vállalni, ahogy konfliktus helyzetet sem. Így azt mondja magának legbelül: „Én képtelen vagyok, ezért muszáj áthárítom rád. Remélem, te elbírod.” És ezzel a gondolattal el is érkeztünk a másik problémához, és valójában egy mély belső („én”) és külső (párkapcsolat) konfliktushoz. Miért kéri az egyik fél, hogy gyermeki szerepben lehessen? Vagy miért ruházzuk rá a másikra a gyermeki szerepet? Például azért, mert kompenzálni szeretnénk valamely életbeli nehézséget, és így egyszerűbb számunkra.

Ilyenkor azt érdemes vizsgálni, miért nem tudod vállalni a kockázatot, a konfliktust, a felelősséget vagy a döntés helyzetet. Miért érzed magad gyengébbnek, kevesebbnek a másik embernél?

Gyermeki szerepben lenni, vagy abba kényszerülni, szexuális szempontból okozza a legtöbb problémát

Férfiak esetén, ha belekerül a gyermeki szerepbe, a nő ösztönösen felveszi a szülő, a gondoskodó, gyámolító anya szerepét (függetlenül attól, van-e egyébként gyermeke!). Ez a szerepeltolódás és férfi-nő közötti dinamika torzulása okoz különböző problémákat a szexuális életben. Ilyenkor alakul ki a motiváció gyengülése, a szexuális érdeklődés csökkenése, a nemi vágy alábbhagyása, és ez által, maga az együttlét megvalósulásának lehetősége is csökken. Hiszen, ha a férfi, nem ismeri el magát férfiként, és könnyebb számára gyermeki (oltalmazott, irányított, gyámolított) szerepben jelen lenni a párkapcsolatban, akkor a nő sem tudja elismerni férfiként, és ahogy a férfi kérte, gyermeknek fogja tekinteni.

Ha ez kialakult, a nőnek is több időre van szüksége testileg-lelkileg-mentálisan felkészülni az együttlétre, és befogadó állapotba kerülni. Van, amikor a szexuális életben is átveszi az irányítást. Ám ilyenkor már nem lehet olyan minőségű az együttlét, mert egyik fél sincs a megfelelő szerepében, helyén. Nincs az az energia, az a hatás, az a mély élmény.

Mivel a szociális élet engedi a szerepcseréket, ezért általában a szexuális életben vesszük észre a torzulásokat. És csak akkor kapunk észbe, amikor már fizikai tüneteket, diszfunkcionális működést tapasztalunk. Amikor férfi és nő észreveszi, nem működik a szex, megnőtt a távolság.

Ha már kialakult a szülő-gyermek dinamika és szerepkör – ilyen például a „plüssmackó szindróma” – nagyon nehéz visszahelyezkedni a női / férfi és ezzel a felelősséget és kockázatot vállaló felnőtt szerepbe.

Ha te is azt érzed, kompenzálsz valamit, ami által, valójában nem jól működik a párkapcsolatod, vagy a szexuális életetek, kezdj önvizsgálatba. Fedezd fel, hol találtad meg a könnyebb utat (számodra), ami által, neked, vagy a másiknak kompenzálnia kell, számára nem megfelelő szerepet vállalni.

Fordulj bizalommal hozzám, ha szeretnél szakmai segítséggel normalizálódni, és újra megélni az intimitásban és szexualitásban gazdag felnőtt párkapcsolatot.

Lacsny Éva

• gyermeki én párkapcsolat párkapcsolati kérdések párkapcsolati problémák

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!