Férfiszempont: A nőfaló rosszfiúk

Mindenki találkozott már ezzel a karakterrel, más-más bőrbe bújva ugyan, de minden társaságban fellelhető legalább egy-egy példány. Ezek azok a férfiak, akikre minden valamirevaló értékrenddel rendelkező független, önálló nő azt mondja, hogy az isten mentse meg tőle, de titkon mindegyik egy ilyenre vágyik.

Ha bekerülnek egy társaságba, a nők egyből kiszúrják és titkon végig figyelik, de ha bárki kérdezi őket arról, hogy mi lenne, ha ő lenne az utolsó férfi a földön? Akkor azt felelnék: inkább élnének boldogan, hosszú éveket bús magányukban. Hiszen egy önálló erős nőnek miért lenne szüksége egy férfira, aki nem hűséges, nem őszinte, és még csak komolyan sem lehet venni? Aki minden problémából poént csinál, aki elkésik a randikról, akit nem mernek otthon bemutatni, és még csak szépeket sem mond, mikor reggel felkelsz mellette kócosan, a kedvenc pólójában.

Természetesen ezek az indokok mind addig tartanak, amíg ő ki nem szúr magának téged... és borul is a bili. Próbálod elkerülni a tekintetét, próbálsz nem kettesben maradni vele, de nincs menekvésed, mert ő kiszemelt, és már az első perctől mindketten tisztában vagytok a játszma végkimenetelével. Ő a vadász, te a préda. Csak az oda vezető utat tudod maximum hosszabbá és döcögősebbé tenni, esetleg érdekesebbé, de ez a "fajta" nem az, amelyik feladja, és csak kihívást fogsz elé tenni, igazi akadályt nem. Elveti az érdeklődés kicsiny morzsáit előtted, és te rózsaszín ködtől bódult fejjel követed majd minden lépését, gesztusát, és még bántó szavait is inni fogod, mintha csak egyetlen vízforrásként szolgálna egy kietlen sivatagban. Ennél a pontnál már elvesztél, mert a mögötte lévő évekből nyert tapasztalatok könyvét felcsapja az első fejezetnél, és máris a kezében vagy.

Próbálsz majd ellenállni, de pontosan tudja, mikor kell elejteni egy szép bókot, egy másodpercekig tartó megigéző pillantást, vagy egy rosszfiús mosolyt, és máris azt veszed észre, hogy a délutáni ebédszünetben is rajta agyalsz, és a kedvenc szerelmes zenéidet hallgatva is ő jut már az eszedbe. Úgy érzed, már teljesen bekebelez, és testileg-lelkileg odaadnád magad egy forró csókjáért, vagy egy gyönyörű éjszakáért. A régi, boldog és kiegyensúlyozott, független lánynak már nyoma sincs. Elértél arra a szintre, mikor már mindketten érzitek a veszted (te legalábbis biztosan), hiszen nyilvánvaló hogy oda vagy érte, de nem tudsz tenni ellene már, és őszintén… nem is akarsz. Most már lehet bunkó, lehet érdektelen, megbánthat, neked az is jobban fog esni, mintha nem foglalkozna veled, mert igazán meg se kaptad, de már félsz elveszíteni. Kapaszkodsz abba, ami nem is létezett. Kezdenek felerősödni benned az érzések, és hiányozni azok a kicsiny morzsák, melyeket már másnak szór el, pedig még csak meg sem ismert igazán. Kezded teljesen elveszteni önmagadat.

Miután megkap, tálcán kínálod magad fel neki, amiből ő jóízűen lakomázik is, de nem az egészet, pusztán a neki kedvére való falatokat, és a többit kitolja a tányér szélére. Ezek voltak a benned értékes részek, a szereteted, a gondolataid, az érzéseid, amitől te más vagy mint a többi, de ő nem kért ebből. Elvette, ami kellett, és már távozik is, máshol akar jóllakni, és jól is fog. Te pedig itt maradsz, egyedül, szétcincálva, egy nőfaló után sírva, aki nem értékelte, mi az, amije lehetett volna, és soha nem is fogja. Nem voltál több, csak egy elejtett vad.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!