Erről beszélek mikor azt mondom, katalizátor is lehet a traumád

Néha elmélázom azon, hogy mennyire fájdalmas, hogy mi emberek valami elfojtott beletörődésben élünk. Természetesnek tartjuk a nehézségeket, a szenvedést, a leépülést, azt, hogy elhasználódva, megnyomorodva halunk meg.

De valahogy engem ez nem tudott bedarálni. Nem azért mert idealista vagyok, hanem azt hiszem inkább azért, mert mindennél jobban hiszek a lélek erejében, a tudatosság erejében és abban, hogy nincs az a környezet, körülmény, amiből ne lehetne kiemelkedni.

Tudom, hogy itt rögtön jönnek a hivatkozások, arra nézve, hogy a többségnek enni sincs mit, meg rossz helyre született, meg nincs háttere stb. Azt hiszem talán én is hajlamos lennék elfogadni ezt, ha nem láttam volna ennyit a világból. És az igazság az, hogy az életutam, az, ahonnan jöttem, ahová jutott a családom, az a sok tragédia min átmentem, el is mélyíthetné bennem, hogy ez így van.

De nincs igy! Erre rengeteg ember adott bizonyságot az életem során. Hiába mond bárki bármit, nem igaz, hogy le kell épülnünk és így kell végeznünk. Természetesen a biológiai tényezőket nem lehet teljesen kijátszani, de igen is lehetőségünk van egy méltó élethez és halálhoz. Tudom, hogy sokan utálni fognak, de ez tényleg lelki és tudati erő kérdése.

Erről beszélek mikor azt mondom, katalizátor is lehet a traumád - KERESD A NŐT - Lélekhangok - lélekhangok, traumák,

Számtalan emberrel találkoztam eddig, volt, hogy nyomornegyedben, volt, hogy luxusban, akik ráéreztek ennek a fajta lelki és tudati erőnek a végtelen hatalmára. Sokakkal, akik bárhol is éltek, de rájöttek, hogy elsősorban azzá leszel amivel az elmédet azonosítod. Sokakkal, akik mindegy, hogy a cigánysorról, vagy a gazdag szülők mellől, de rájöttek, hogy beletörődni abba amibe beleszülettél az a leépülés, agyi majd fizikai leépülés.

És döntöttek! Döntöttek a lehetőségeikhez képest és lelkileg és fizikailag is kizárták az életükből a mérgeket. Elkezdték figyelni magukat és kiiktatták a körülményekre való hivatkozást. Mindannyian a megértéssel és a körülményeik elfogadásával kezdték. Önmaguk megértésével, majd a körülményeket nem nehezítő adalékként használták, hanem ugródeszkának, mert lehetett nekimenni és szembeszállni a lehetetlennel.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.