Elvarratlan

Így mindig ott lapul a lelkünkben, természetesen már nem is ő az, hisz ez idő alatt nem csak mi, de ő is rengeteget változhatott. Ez csak egy általunk megörökített, emlékek formájában éltetett szelet belőle, nekünk ennyi jutott.

Az is lehet, hogy mi magunk nem zártunk le valamit és inkább kiugrottunk egy kijárat felirattal rendelkező ajtón. Az enyémből te ugrottál ki. A történetnek nemcsak a vége nem íródhatott meg soha, de talán az utolsó pár fejezet is lemaradt. Ezeket a pillanatokat soha nem fogom tudni kikerülni, mikor egy zene megszólal, mikor egy poén eszembe jut és kuncogok, mert nagyon vicces, mikor zavarba jövök egy szemvillanásnyira, mert összekeverlek valakivel.

Talán a leghumánusabb megoldást választottam magamnak. Feltörő emléksokkok esetére korlátokat állítok fel és fejbéli szűrőket alkalmazok. Csak a jó dolgokat vagyok hajlandó lelki szemeim elé engedni. Így nem keserű szájízzel gondolok rád, hanem néha még egy mosolyt is megengedek magamnak, ezután pedig folytatódik az élet tovább.

Előző

2 / 2. oldal