Csalódott vagyok, mert az emberek már nem őszinték egymáshoz. Csalódott, amiatt, mert kezdünk elveszíteni valamit, ami még igazi értékeket hordozott magában. A tiszteletet, a figyelmet, a szeretetet.

Elsiklunk egymás mellett. Játszunk egymással, miközben odabent lelkek törnek össze. Manapság már nem dívik kimutatni az érzéseinket. Manapság már félünk az őszinte szavaktól.

Helyette dobálózunk azokkal a mondatokkal, amelyeket csak valódi érzésekkel megtöltve szabadna kimondanunk..."szeretlek", "hiányzol"...és satöbbi. 

Keménynek mutatjuk magunkat, erősítjük az egónkat, mert ez pontosan erről szól. Pedig mélyen magunkban önbizalomhiánnyal és szeretetéhségel küzdünk. Folyamatosan csak kompenzálunk, és ezzel is csak azt erősítjük, hogy eltávoldjunk önmagunktól.

Vágyjuk a boldogságot, de átverjük egymást, és mindeközben magunkat is még inkább. Nem értékeljük azt, amikor valaki tisztán közeledik. Eltoljuk azt, ami értünk van és nem ellenünk. Kiüresedett kapcsolatokban tengődünk, félig-kapcsolatokban reménykedünk, és elvesztegetjük a tényleges érzelmeket. Hova tűnt belőlünk az emberség? Hova tűnt belőlünk a természetes magatartás? Hová tűnnek az igazi érzések? Elszomorít, amit látok. Elszomorít, mert ez már nem egy teljesen őszinte világ...Ki tudja lesz-e ez még másképp...(?) Csak rajtunk múlna talán...

További írások itt!

Instagram ITT 

• érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!