Egy süllyedő hajóban ültem

Hajlamosak vagyunk minden rosszul elsült dolog miatt magunkat ostorozni, ami az életünkben volt. Magunkban keresni a hibát és mindenért önmagunkat okolni. Eddig én is ezt tettem, amíg be nem láttam …

Nem szégyenkezhetek többé amiatt, amit képes voltam adni tiszta szívből. Szégyenkezzen helyettem az, aki sem értékelni, de még megköszönni sem tudta mindezt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a köszönöm szó sokat dobott volna a helyzeten, de az a fajta ember vagyok, aki értékeli a próbálkozást.

Mindig, minden körülmények között kihozzuk magunkból a legjobbat, adunk, adunk és adunk. Tudom, adni jobb, mint kapni. De milyen az, ha soha nem kapsz vissza semmit?

Hiába ámítjuk magunknak. Igenis nehéz egy hajót egyedül evezni és egyengetni az útját. Hiába akarod Te azt mindennél jobban és erődön felül hajtasz, egyszer elsüllyedsz, elfáradsz, partra siklasz. Ugye te sem szeretsz kudarcba fulladni?

Nyisd már ki végre a szemed és vedd észre. Nem ragaszkodhatsz mindenhez oly annyira. Mérgez. Visszahúz és csak kivesz belőled

Egy a szerencse, hogy a megbocsájtás híve vagyok. Ugyanakkor ez már nem azt jelenti, hogy elfelejtem a viselkedést amit tanúsítottál felém. Csupán azt, hogy kiszálltam a süllyedő hajóból. A nehéz dolgaidat már nem mentem ki, nem próbáltam a hátamon cipelni, nem oldom meg helyetted a feladatot. Nem akarom és nem is tudom már magammal vinni. Más kalandok várnak rám. Megteremtem majd magamnak a saját jachtomat, ahol neked nem jár majd welcome drink. Sőt, a belépés joga sem.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!