Ketten kellenénk a változtatáshoz, hogy végre ne egy félig kapcsolatban vergődjünk, de a továbblépéshez, a döntéshozatalhoz egyikünk sem erős. Gúzsba köt ez a viszony, de benne maradunk félelemből, kényelemből, gyávaságból, mert ki tudja, talán még rosszabb jön ezután, így ebben az érzelmi igénytelenségben vegetálunk tovább. Egyre kényelmetlenebbül érezzük magunkat, átlépnénk a kapcsolat beszűkült határait, minőségi időt, figyelmet, kedves szavakat, mély beszélgetést, intimitást, egymásra figyelést, igazi érzéseket, elköteleződést várnánk. A stagnálás, az örök hiány és visszautasítottság rombolóan hat önbecsülésünkre, sosem érezhetjük magunkat a legfontosabbnak, egyetlennek.

Ezekben a széthulló, majd ideiglenesen újra összekapaszkodó liezonokban nincs érzelmi biztonság, mert nem azt kapjuk, amit szeretnénk és nem úgy tisztelnek, ahogyan az jó lenne.

Gyakran éppen önmagunkat helyezzük méltatlan szerepekbe, mert így akarjuk, ez a döntésünk. Valójában a teljes önátadást utasítjuk el, nem tudunk teljes lényünkkel, szívvel, energiával, százszázalékos, tiszta bizalommal megnyílni. Közeledünk, távolodunk, megriaszt a stabilitás. Saját elköteleződési problémáink nem engedik, hogy teljes értékű és egyenrangú kapcsolatokat alakíthassunk ki. Biztonságosabbnak és kevésbé macerásnak érezzük, ha soha nem kerül sor a döntés meghozatalára, házasságra, a közös jövő tervezésére. A szívünk mélyén életszövetségre vágyunk, társra, akivel hazaérkezünk egymásban, mégsem hisszük, el, hogy jár nekünk a jobb, a több, hogy igenis állhatunk az első helyen valaki más életében, lehetünk Egyetlenek.

• elköteleződési problémák laza kapcsolat nem felvállalt kapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!