A szerelem a bűnös. Az a fránya, önző, öntörvényű kémiai folyamat az agyban. Minek során, először éhezünk, és még élvezzük is, eszünk ágában sincs időt vesztegetni prózai, földhözragadt, időpazarló folyamatokra, mint amilyen a táplálkozás. Inkább szerelmünk tárgyát falnánk kézzelfogható élelem gyanánt, szívjuk az illatát, olyan, mint a kokain, függővé válunk, sosem elég belőle.

Aztán eljön a következő fázis, amit csak így hívunk, beáll a dolog. Ő téged, és te őt, eldöntetett és bevégeztetett. Jönnek a közös, szerelmes vacsorák, ami persze úgy fél tíz tájban készül el, kezdetben este hatra, vagy zéró vacsorára berendezkedett szervezeted sikolt egyet, de fütyülsz rá, mert szerelem van!

Ó, azok a vacsorák, amikor az asztal alatt összeérnek a lábak, gyöngyözik a bor, és a kalóriák maximumon pörögnek. Kedvesednek fogalma sincsen, hogy mit próbálsz közvetíteni, hogy ez így ezer kalória, és full szénhidrát, ezért inkább gyorsan egy szenvedélyes csókkal beléd is fojtja a szót. Azért még utolsó erőddel kisóhajtod magadból, hogy korábban szejtánt és bulgurt vacsoráztál, vagy némi tofusalátát, de leginkább semmit. Aztán megadod magad neki, és a szerelem édes, kalóriadús, carpe diem élményének. Ez van, kérem. Aláírom, vállalom. Csinálja valaki ugyanezt utánunk úgy fél éven át, máris megvan a ruhaméret különbségre a magyarázat.

Mi, nők, igazi átváltozó művészek vagyunk. Bámulatosan változtatjuk az alakunkat évről évre, ennek sajnálatos oka testtömeg indexünk higanyszerű ingadozása, ami általában két ruhaméretbeli, látványos változást jelent plusz, mínusz irányban. A mínuszban történő méretváltozás, számokban kifejezve 36, és az a bizonyos másik, amiről nem beszélünk, amit csak lesütött szemmel vallunk be önmagunknak is, és amely tényből kifolyólag gombóccal a torkunkban, jelképes önkorbácsolással lépünk ki minden próbafülkéből. Jól tudjuk, ha így folytatjuk rákerülünk a konfekcióméret szörnyűséges B oldalára, és somfordálhatunk soha nem múló, maró lelkiismeret furdalással az extra méretű darabok irányába.

Az első jele annak, hogy kezdünk kilépni a tagadás komfortzónájából az, hogy elemet cserélünk a mérlegben. Annyira intelligens, és persze egyáltalán nem tapintatos, hogy képes kiírni a testtömeg indexünket, szóval megtörténik, arcul üt a szembesítés. Bár nem értjük, miért ilyen kíméletes, mert valami miatt még mindig nem az elhízott kategóriába sorol, holott emberi társaságot mellőzendő, supersize bálnának érezzük magunkat. Érthetetlen, miért nem sípol, ad le vörös kódot, ugrál, vagy mittudomén. Hogy realizáljuk már végre, szerelem ide, boldog párkapcsolat oda, ha az örömteli, ujjongó, szimbiotikus szerelem nevében továbbra is fehér kenyeret, libazsírt, nokedlit, és nosztalgiakrémest tömünk magunkba arcátlanul, és kritikán alul, akkor szerelmünk egyszer csak úgy dönt, inkább átugrik, mint megkerül, aztán jól haza sem jön, köd előtte, köd mögötte.

• egészséges táplálkozás érzelmi állapot párkapcsolat szerelem testsúly testsúlygyarapodás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!