Az ember mennyire tud tudatos lenni abban, hogy kibe szeret bele? Lehet irányítani, hogy kihez vonzódjunk? Előfordul, hogy azt választjuk ki, akiről pontosan tudjuk, hogy sosem lesz jófiú. Akiről tudjuk, hogy sosem fog minket úgy szeretni, ahogyan azt mi szeretnénk. Mivel tud akkor mégis ennyire magához láncolni minket?

Szokták mondani, hogy az ember mindig azt akarja piszkosul, aki elérhetetlen marad számára. Igen, valóban van egyfajta különös játszmázási hajlam belénk kódolva tudat alatt. De egy bizonyos ponton túl ez már rég nem a játszmákról és a megszerzésről szól. Vannak olyan férfiak, akik vonzereje pont abban rejlik, hogy egy örök lázadó természet és egy fékezhetetlen vadság uralkodik bennük. A nők szeretik, és mérhetetlenül vonzódni tudnak ehhez a típushoz, talán pont amiatt a férfias őserő miatt, ami belőlük árad. Ebből természetesen egyértelműen következik, hogy ezeknek a férfiaknak rengeteg nő van az életükben.

Lányok, nők, akik fel sem fogják, hogy valójában mit is látnak a férfiban, valószínűleg csak ezt a kisugárzást és az ehhez párosuló eszméletlen szexet. Ezért bárhogy is legyen, megakarják őket szerezni. Mindenféle módon és szituációban képesek a férfi nyomában lenni. Az első csettintésre ugorni, és ott lenni, ha a férfi éppen aznap, vele szeretne időt tölteni. Hiszen ez is egy alkalom, amellyel a lányok remélik, hogy majd jelenteni fognak valamit. De a kérdés igazából az, hogy vajon azon túl, hogy érzik a vad szenvedélyt, és őserőt, látják-e a férfit igazán? Mert sajnos a hátulütője ennek a hihetetlen vonzerőnek pontosan ez, hogy sokakat elvakít, és nem látnak mögé. Nem látják, hogy a férfi valójában magányos. Hogy bár élvezi ezeknek a nőknek a jelenlétét, de valójában legbelül ő is keresi azt az egyet. Bizony, ő is ébred fel úgy, hogy hiányzik mellőle valaki. Ő is forgolódik esténként az ágyában, és töpreng vajon jó-e ez így? Kell-e neki ez a fennforgás az (ágyában) életében? Aztán a holnap új napot hoz, és a mókuskerék kezdődik számára is elölről. De van az úgy, hogy igazán meglátod a férfi valódi arcát. Felismered a mozdulataiban, ahogyan hozzád ér, hogy mély és érző lélek. Hogy sokkal több van benne, mint amit kifelé mutat. Hogy valójába nem is rossz igazán, ott a felszín alatt. Hogy menekül csupán a tudat elől, hogy mennyire egyedül van.

A gond csak az, hogy hiába látod meg benne mindezt, ez a kapcsolat sosem teljesül be. Mert mire észbe kapsz, te már szeretni fogod őt. Jobban, mint azt szabadott volna. Ő pedig hiába lát és érez is téged, nem fog tudni kitörni abból az évek óta tartó körből, amiben benne van. Hogy miért nem? Azért mert nem voltál elérhetetlen neki. Nem kellett küzdenie. Megismert, közeledtetek, de nem volt benned ellenállás, hiszen magadat adtad az elejétől kezdve. Belementél te is a játszmába, belementél abba, hogy átadd magad a szenvedélynek. Mert elvakított téged is a titokzatos köd, ami körbelengte. Csupán annyiban különbözöl te, a többi, őt körülvevő nőtől, hogy te tényleg felismerted a másik arcát is. Azt az arcot, akiért bármit megtennél. Akiért képes lennél áldozatokat hozni. Akit igazán tudnál, és már tudsz is szeretni.

Most kevésnek érzed magad, tudom. Mert vesztes és fájó érzésekkel sétálsz ki az ajtaján. De talán egy napon, amikor majd újra látjátok egymást, hosszú idő után, talán minden lap másképp lesz leosztva, és az az arc fog téged fogadni, akit te mindig is láttál, igazán.

• érzelmek lélekhangok rosszfiúk valódi érzések

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!