Az otthon nem házat, vagy falakat jelent, hanem fontos emberi kapcsolatokat. Kapcsolatot két ember között, amely meghittebb és igazibb, mint bármilyen összkomfort. Amikor nincsenek elvárások, akkor otthon érezheted magad. Akkor úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valóban vagy. A másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, örül neked, melléd szegődik, így lesztek társak.

Ahogy nem várhatom el, és nem befolyásolhatom, hogy süssön a nap, ne essen az eső, ne legyen forgószél, szivárvány, szállingózó hó, vagy csontig hatoló fagy, úgy a másiktól sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségének meglepő, nem mindennapi, egyedi, vagy éppen hétköznapi jelmezéből. A folytonos, pöffeszkedő elvárásaink miatt tesznek minket, és teszünk másokat lapátra, mert képtelenek vagyunk elviselni, ha valaki nem illeszthető bele a hibátlan sablonrendszerünkbe. Miért kellene más személyiséget ráerőltetni valakire a kedvemért?

Otthon kell, aminek a falai között, nem játszódtak és nem végződtek keserű élettörténetek. Ami nem itta magába más emberek életének szagát, ahol nem járkál ki-be kihűlt kapcsolatok szelleme. Ahol nem őriznek a falak magányt, válást, elmúlást, ahol nem volt dráma. Ahol nem hagytak éjjelente csecsemőket hiába sírni, ahol nem takarítottak fel vért a padlóról, ahol nem itta bele magát a fába a kétségbeesés. Olyan, ahová belépek, érzem végre teret kaptam, ahol hosszan kilélegzem az ártó gondolatokat, és belélegzem a nyugalmas, megállapodott pozitivitást. Ahol szorongásaim nem zárnak többé vaskorlátok közé, nem nyújtanak felém több keserű poharat. Nincs negatív földsugárzás, a felfelé igyekvő léptek hangjai többé nem riasztanak, hanem kitárt karokkal és szívvel várhatom Őt a lépcső tetején.

Olyan otthon kell, ahol nem érzem, hogy életem megcsodálni való kirakat, és én egyre inkább elfáradok a berendezésében. Otthon nem pózolok, nem színlelek, nem tettetek, és nem fizetek a szabadságommal, azért, hogy maradhassak. Vannak házak, ahol bár kint van a nevünk a postaládán, mégsem otthonok, csupán arra jók, hogy belépve kissé csökkenjen fázó vacogásunk, másra nem alkalmasak.  A lakásalaprajz mélyen az agyunkba égette magát, villanyt sem kell gyújtani a sötétben, ismerjük már, megtanultuk, mint egy definíciót. Ismerős a hangfekvés, belénk ég az ajtó nyikordulása is, a padlócsempén a repedés is ott van a retinánkban, mint valami mozaikdarabka az életünkből. Az a ház mégsem otthon.

• kapcsolat otthon társ társszerelm

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!