Talán egyszer magunktól is ráébredünk, hogy egy ölelés néha többet ér a cizelláltra fogalmazott szavaknál. Egyetlen szeretetkapcsolatban sem nem felejtődhet el az ölelés, a fontossága, olyan természetes kellene, hogy maradjon mint ahogyan a levegőt vesszük.

Amikor tenyerembe zárom a kezét, akkor érzem az ereinek lüktetését, a szívverését, bőrének melegét. Gyakran egyetlen ölelés elég, hogy érezzem a szerelmét is.

Az érzelmi és fizikai közelség, az intimitás az, ami valójában összeköt bennünket a kapcsolatainkban, egy jóleső érintés, az oxitocin, a szeretethormon felszabadulásával, megerősíti a bizalmat, kötődést, azt jelenti, jó helyen vagyunk a világban, összetartozunk, közünk van egymáshoz. Miért tendál mégis érzelmi mélypont felé az emberiség, annyira, hogy földrajzilag szoros közelségben élő emberek elfelejtik megérinteni egymást?

A magyar nyelv csodásan árnyalt, az ölelést számos szinonima jelöli, átkarol, magához, szorít, karjaiba zár, szívére ölel. Az érzelmeket közvetítő kifejezések esetében a szív legtöbbször jelen van. Mindenféle megmagyarázhatatlan hiányérzettel, frusztrációval, félelemmel küszködünk, pedig csupán sóvár vágy él bennünk a rendszeres, szeretetteljes testi kontaktusra, bújásra, ölelésre, érintésre, amely nem szexuális együttlétre utal, hanem intimitásra, közelségre, meghittségre, bizalmasságra, egy bensőséges közös percre. Ha valaki a szívéhez szorít, a fájdalmad is enyhül. A gyermek lecsitul, sírása hüppögéssé szelídül, és felnőttként még mindig ugyanerre a lelki vigaszra vágyunk, hogy csökkenjen a félelemérzetünk, és kevésbé lássuk sötéten világunkat. Az érintés mindig azt jelenti, közünk van egymáshoz.

Sóvár vágy él bennünk, néha csak úgy egymásnak ütközünk, és lélek nélkül a testünket helyezzük használatba, csak hogy érezzünk valamit. Ez nem ölelkezés, ez csak lelkek karambolja.

• bizalom intimitás ölelkezés párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!