Maga barátom, nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot sugall, de maga egyáltalán nem elégedett. Nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél, retteg a változásoktól.

Maga egy megátalkodott szerelemhajhász, egy szeretet sóvár kapcsolatfüggő, aki hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán mindig kellemetlen helyzetbe kerül, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. Maga nagy álcamester, mindig színekben jár. A színekkel pedig azt akarja magához venni, amelyből épp hiánya van, mintha a színektől várná, hogy jobb kedvre derítsék magát. A szín kevés, gyenge az akcióhoz.

Maga egy gyáva álmodozó barátom. Az ember, tudja, azért depressziós, mert szeretne bűnhődni. Amikor tudja, hogy semmi nincs rendben, és ő nagyban hozzájárult ehhez. Nos, akkor túl gyáva, hogy bántsa önmagát. Ezért inkább szarul érzi magát, depressziós. Figyelje csak meg az életet. Lát maga valahol szomorúságot? Látott már boldogtalan, szabadon élő állatot? És depressziós fát? Szorongó, önsértő magatartást tanúsító madarat? Na, látja. A depresszió csak a mai ember luxusa. És tudja mit vettem még észre? Hogy az állat is csak akkor szomorú, ha az ember kezei közé kerül. Látott már nagytestű kutyát lakásban? Kiürül a lakás, elcsitulnak a hangok, senki nem szólítgatja, nem hívja, nem dicséri, nem jutalmazza. Fekszik naphosszat, az ajtót lesve, nem tud kimenni, nem lehet kimenni. Tudja maga, hogyan érez ilyenkor egy kutya? Szarul. Nos, kérem, maga egy nagytestű kutya bezárva a lakásban, aki már nem is akar kimenni. Van úgy, hogy csak úgy, egyszerűen kívül helyezné önmagát az életen. Mintha csak logikai, vagy stratégiai játék lenne az, ahol maga elfáradt a koncentrálásban és időre van szüksége, hogy feltöltődjék. Azt mondaná, ebből a körből kiszállok, és majd később jövök. Túl színesek és hangosak már az ingerek, amelyek érik, túl gyorsak az impulzusok, a képek egyetlen, színes, nyüzsgő pacává állnak össze.

Valaki állítsa már meg a hintát, kiabálja, pedig még kiszállhatna, de esze ágában sincs, így legalább magára irányul egy kis figyelem, amit mindig annyira hiányol. Még kiszállhatna, még nem süppedt bele teljesen az önsajnálatba, még felállhatna, még koronát igazíthatna. De magának esze ágában sincs. Igen, tudom, sokan nem értik most a viselkedését, maga mindig olyan megbízható, és kiszámítható volt, és csodásan bírta a terheket, mindig hamar kikecmergett az enyhe hullámvölgyekből. Most viszont végleg talajt vesztett kapaszkodni is alig van ereje. Mondja, jó ez így magának? De már hiába beszélek, maga teljesen elerőtlenedett, tökéletesen belesüppedt ebbe a trágyába. Szeme már nem tudja befogadni az intenzív, túl színes, túlságosan nyüzsgő ingeráradatot. A technikusért kiabál – na jó, ne röhögtessen, mintha lenne olyan - állítson a színeken, finomítson a tónusokon, vegye le a hangerőt. Vonjon ki szereplőket a maga életéből, mert már látni sem bírja őket, levegőhöz sem jut tőlük. Mintha mindenki élete kis makett házakból állna és maga, barátom, egyetlen mozdulattal átkerülhetne egy másikba, ahol másokkal egészen másvalaki lehetne.

• akaraterő depresszió magány öngyógyítás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!