Pár nappal ezelőtt kaptam egy rossz hírt…Egy hozzám nagyon közel álló család elvesztette egy szeretett családtagját. Nekem nem volt rokonom a bácsi, de ismertem, kedveltem, és közel állt a szívemhez. Mostanra megtudtam, mi történt pontosan, és nagyon elszomorodtam.

Elszomorodtam, mert ilyenkor eszembe jutnak az én szeretteim is, akik már nincsenek az élők soraiban, és ilyenkor felteszek magamnak egy kérdést…egy olyan kérdést, ami miatt mások majd biztos megvetnek, de nem érdekel. Ilyenkor hol van Isten? Ilyenkor, amikor a jó embereket kellene megmenteni? Miért kell a jó embereknek szenvedni? Bevallom, ilyenkor az én hitem is hamuvá foszlik, és elszáll a szélben…

Tudom, hogy a hit nagyon fontos. Tudom, hogy hinni kell, minden helyzetben, még akkor is, amikor minden kilátástalannak tűnik. De, amikor az élet kegyetlenül elveszi tőlünk a számunkra fontos személyeket, akkor magasról letojom a hitet…Mert mérges, és dühös vagyok. Iszonyatosan fáj, és igazságtalannak tartom ilyenkor az életet. Miért a jó embereknek kell elmenniük?

Jó tudom, ez az élet körforgása, egyszer mindenki eltávozik, senki sem él örökké…Milliószor hallottam már ezt. De feltennék egy kérdést? Valóban jogos az, amikor olyan emberek, akik nem méltóak az életre, igen ezt gondolom, és mondjon rám bárki bármit nem érdekel, ez az én véleményem, azok az emberek, akik embert öltek/ölnek, kínoztak/kínoznak, fogva tartottak felnőtteket, gyermekeket egyaránt éveken át, a gyermekmolesztálók, az erőszakolók, az állatkínzók, és még sorolhatnám nap estig, ezek az emberek a mai napig élnek, és virulnak. Élvezik a nap meleg sugarait, vagy az esőcseppeket az arcukon, érzik a szájukban a csokoládé mennyei ízét, és ami a legfontosabb magukhoz ölelhetik a szeretteiket…

Nem fair. Nagyon nem. Mert például én már nem ölelhetem meg a Nagypapámat, Nagymamámat, Nagybátyámat, vagy egy barátomat, vagy ezt a bácsit…mert már elvette őket tőlem, a szeretteiktől a jó Isten… Hogy miért azt nem tudom. Nem értem. Hisz mindannyian jó emberek voltak. Soha nem bántottak senkit. Csak adtak. Jót. Kedvességet. Vidámságot. Szeretetet.

Nem vagyok egy nagyon vallásos lány, de néha beülök a helyi kis templomunkba, gyújtok egy gyertyát, és elmondok egy imát a szeretteimért. Az Anyukámért, az Apukámért, a Testvéreimért, és a barátaimért.  Mert szeretném, hogy, ha az élet velük nem lenne kegyetlen. Mert sajnos, néha nagyon igazságtalan tud lenni...

• életszemlélet gyász igazságtalan az élet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!