Az Audi A6-tal töltött napok végére kialakult egy rossz szokásom: indokolatlanul gyakran kerestem okot arra, hogy autóba üljek. Egy elfelejtett bevásárlás, egy kerülő hazafelé, bármi megfelelt. Ez általában többet mond egy tesztautóról, mint a gyorsulási adatok.

Pedig az A6 nem kis autó, és ezt egyetlen percig sem próbálja leplezni. Hosszú. Nem katalógusadatként, hanem a hétköznapi életben: amikor egy belvárosi parkolóhelyre ránézünk, amikor egy mélygarázs fordulóját kissé gondosabban vesszük, vagy amikor hátrapillantva tudatosul, hogy az autó vége bizony jóval messzebb van, mint elsőre gondolnánk. Az első napokban ezt folyamatosan érzékeltem. Később már csak parkoláskor.

Menet közben ugyanis az A6 meglepően gyorsan levetkőzi a saját méreteit.

A tesztelt 55 TFSI e egyik legjobb tulajdonsága éppen az, hogy két, látszólag nehezen összeegyeztethető karaktert hoz közös nevezőre. Nagy, komoly utazóautó, amelyben hosszabb távon hamar kialakul az a nyugodt tempó, amikor az ember nem siet, mégis feltűnően gyorsan fogy alatta az út. Közben 367 lóerő áll rendelkezésre, és ez egyetlen határozottabb gázadásnál képes teljesen átírni az előző mondatot.

Az A6 ugyanis gyors. Nem „egy ekkora autóhoz képest” gyors, hanem egyszerűen gyors.

A kétliteres TFSI és az elektromos hajtás együtt különösen előzésnél mutatja meg, miért több ez a rendszer puszta környezetvédelmi alibinél. A villanymotor azonnali reakciója eltünteti azt a rövid várakozást, amelyet egy hagyományos hajtásnál sokszor észre sem veszünk addig, amíg meg nem tapasztaljuk az ellenkezőjét. Gázadásra az A6 nem készülődik hosszasan: megindul. A quattro pedig gondoskodik róla, hogy a teljesítményből ne ideges kapkodás, hanem nagyon határozott előremenetel legyen.

Ezt szerettem benne talán a legjobban.

Nem a gyorsulás önmagában érdekelt, hanem az a könnyedség, amellyel bármikor rendelkezésre állt. Egy rövid előzésnél, autópályára felhajtva vagy egyszerűen akkor, amikor az embernek kedve támad egy üres útszakaszon kicsit határozottabban vezetni. Az A6 ilyenkor meglepően élénk, és néhány alkalom után már pontosan tudjuk, mennyi tartalék maradt még a gázpedál alatt.

A méretét parkoláskor, a minőségét menet közben érzi az ember

Két tonna körüli tömegnél nem lenne komoly állítás azt írni, hogy az autó pehelykönnyűnek hat. Nem hat annak. A tömege fékezésnél, szűkebb fordulókban és rosszabb minőségű úton is létező fizikai adottság. Az érdekes inkább az, hogy milyen ritkán válik zavaróvá.

Az A6 futóműve nem próbál sportosságot imitálni azzal, hogy minden úthibát továbbít az utastérbe. Ugyanakkor nincs benne az a puha bizonytalanság sem, amely egy nagy és nehéz autót hamar fárasztóvá tesz. Gyorsabb íveken pontosan követhető, autópályán pedig kifejezetten elemében van. Százharmincnál nem történik semmi különös – és ezt a lehető legjobb értelemben írom. Nincs zajos erőlködés, nincs állandó apró korrigálás. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy sok kilométerrel odébb járunk.

Ez az a pont, ahol az A6 valódi minősége megmutatkozik. Nem egyetlen látványos tulajdonságban, hanem abban, hogy hosszabb idő után sem fáraszt.

A plug-in hibrid kérdését nem érdemes szépíteni

A 55 TFSI e akkor jó választás, ha van hol tölteni. Pont.

Töltés nélkül a konstrukció egyik legfontosabb előnyéről mondunk le, miközben az akkumulátor tömegét továbbra is visszük magunkkal. Rendszeres töltéssel viszont egészen más értelmet kap az autó. Rövidebb városi utak csendben, elektromosan; hosszabb távon pedig ott a benzinmotor szabadsága és a teljes rendszer 367 lóereje.

A városi elektromos használat különösen jól áll az A6-nak. Egy ekkora limuzin hangtalan elindulásában van valami szokatlanul kellemes. Nem a technológia látványossága miatt, hanem mert illik az autóhoz. A csend, a finom indulás, az azonnali reakció sokkal természetesebb ebben a környezetben, mint bármilyen mesterségesen felerősített sportosság.

Belül már kevésbé vagyok feltétel nélkül elnéző

Az A6 utasterének minőségével nehéz vitatkozni. Az anyagok, az összeszerelés, az üléspozíció és a vezető köré rendezett felületek hosszabb használat után is prémium érzetet adnak. Nem csak addig, amíg elkészül az első fotó.

Az érintőképernyők iránti iparági rajongást viszont továbbra sem osztom feltétel nélkül. Az alsó kijelző látványos, tiszta és modern, de bizonyos funkcióknál egy jól elhelyezett fizikai kapcsoló egyszerűbb lenne. Vezetés közben nem minden előrelépés, ami szebb álló helyzetben.

Ez nem teszi rosszá az A6 belsejét. Inkább azt mutatja, hogy egy ennyire jó autóban az ember kevésbé hajlandó automatikusan elfogadni mindent csak azért, mert prémium.

Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy szeretem

Nem volt hozzá nagy pillanat.

Nem történt semmi filmszerű, és nem egy különösen szép úton ért a felismerés. Egyszerűen néhány nap után már ismertem az autó ritmusát. Tudtam, hogyan indul meg. Tudtam, mennyi hely kell neki. Tudtam, milyen könnyen gyűjt sebességet, és azt is, hogy a méreteivel néha számolnom kell.

És szerettem vezetni.

Talán azért, mert az A6 55 TFSI e nem egyetlen tulajdonságával jó. A 367 lóerő önmagában kevés lenne. A quattro önmagában kevés lenne. A nagy utastér, az elegáns forma vagy a csendes elektromos közlekedés szintén. Itt az egész áll össze olyan autóvá, amelyet nehéz egyetlen mondattal elintézni.

És amikor eljött a pillanat, hogy vissza kellett adni, már csak az járt a fejemben, hogy még maradhatott volna .

• Audi A6 Audi A6 55 TFSI e teszt

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!