Addig tényleg nem számít komolynak egy kapcsolat, amíg nincs közös életterület?

Úgy viselkednek sokan, mintha egy párkapcsolat csak az összeköltözéssel lenne komoly dolog. Mintha az igazi elkötelezettség és szerelem abban nyilvánulna meg, hogy közös lakásba költöztök. Addig tényleg nem számít komolynak egy kapcsolat a mai világban, amíg nincs közös életterület és tető a fejünk felett? És ha félév után összeköltözöl, becsúszik egy gyerek is, aztán még egy év és az egész kapcsolat elromlik, akkor mit teszel? Semmit? Lenyeled, próbálkozol, nem költözöl el, nem válsz el, nem lépsz ki a rossz házasságból a gyerek miatt? Vagy otthagysz csapot-papot, és újrakezded egy hatalmas nagy csalódással a lelkedben? S ilyenkor nem magad miatt lesz csalódás, hogy nem sikerült valami, hanem jobb esetben azért a kis jövevényért, akit megszültél. Mert már felelős lettél valakiért. A párkapcsolatnak, a házasságnak meg főleg ezen az elven kéne létrejönnie: felelős lettél azért, akit megszelídítettél.

Nagyon szép ellenpéldák vannak az összeköltözés mellett: örök és holtomiglan, de nagyon ritkán lesz holtomiglan azoknál, akik elég rövid idő alatt fogták magukat, és összeházasodtak. A házasság nekem azt jelenti, hogy egy kicsit jobban ismeritek egymást, mint saját magatokat. Hogy tényleg jól átrágtátok a döntést, és a másik személy az, aki mellett meg szeretnétek öregedni és a kandalló mellett inni a teát.

Ne egy elhamarkodott döntés legyen a kapcsolat további lépcsőfokai.

Nekem ne egy közös lakás mondja meg, hogy boldogok vagyunk. Nekem ne egy közös lakás mondja meg, hogy mennyire ismerem a másikat, hogy mennyire komoly vagy komolytalan ez az egész, vagy hogy mennyire nehéz egy párkapcsolat. Nekem ne egy gyorsan létrehozott papír mondja meg, hogy összetartozunk, vagy, hogy megérdemlem, hogy összetartozzunk. Nem érdekel a társadalmi mérce, hogy x évesen már kétgyerekes anyukának kéne lennem, főleg ne úgy, hogy közben a társadalom szerint a lelkiállapotom tökre mellékes dolog. Nem az. Senkinek sem az.

Tehát igen, hivatalosan szerelemben, párban, de nem egy közös albérletben. Tudjátok, erről mindig Miranda jut eszembe a Szex és New Yorkból. Ő azért harcolt magával is, mert kinézték, hogy x évesen még szingli és egyedül vesz meg egy lakást. Mert meg tudja venni. Ne a társadalom döntse el, hogy te magad mikor vagy kiegyensúlyozott. Ne a társadalom döntse el, hogy a nagy családosoké a világ, mert nem az. A világ mindenkié. És ne az legyen az első kérdés, hogy akkor most összeköltöztetek? Hanem az legyen az első őszinte mondat a másik felé, hogy büszke vagyok rád. Ne a párkapcsolat, ne a házasság, ne a pénz legyen a státusz. Hanem maga az ember. Túl nagy kérés?

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!