Állunk egymás mellett, én és a szellemed. Lerágott csontként odadobva szavaid közénk. Kint a Hold támolyog részegen az égen, kopott kutya vonyít egy kerítés tövében, mindenki alszik, csak mi nem tudunk.

Te sem vagy már igazán itt, de a lelked meghagytad örökbe nekem.

Hogy lettél végül mégis az a férfi, akihez mégsem lett közöm?

Visszajársz hozzám most is éjszakánként, mint egy kóbor kísértet.

Minden éjjel a frászt hozod rám, fura szavakat mormolsz, amiből semmit nem értek.

Éjjeli kettő van. Ilyenkor teát forralok, és a haditervet ellened.

Közben zümmög a tévé, hideg fénye vibrál a falon. Meg az agyamon.

A fűtést túl korán kapcsolták ki, gyűrött pongyolámban szinte reszketek.

Úgy fest, szívem, egyre jobban hasonlítok hozzád, vagy talán csak a figurára, kinek elképzeltelek.

Fanyar a tea, nehéz kortyolni, tudom, te nem is kérnél belőle.

Ha itt lennél, kevernék neked valami mást.

Hajnalra elalszom, te is eltűnsz egyszer. Éjjel majd újrajöhetsz. Hiszen úgyis jössz, nem áll még hatalmadban elengedned engem. Igaz, nekem sincs ellened varázsszerem.

                                                                                                                                          Szentesi Évi

                                                                                                                                         Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!