Nézlek, és pontosan ismerem arcod minden barázdáját. Ismerem a tested melegét, hangulataid, érzéseid, meg nem értettséged hangtónusát, a bőröd feromon mintáját, lényed biztonságában nyugalmam van. Egybenövesztett veled az idő, egymás árnyékában pihenünk, és hallgatod, ahogyan lélegzem melletted. Észreveszed, ha kisebb fénnyel ragyogok, ha színeimet veszítem, fontosak vagyunk, nélkülözhetetlenek, és nem egymás életterének szimpla díszletei.

Mosolyod becéz, arcod, hangod a régi, és csiszol minket az idő, simít, fényesít, formál, és mint valami láthatatlan eszköz szabadít meg a durva részektől, melyek akadályozzák életünk szabad folyását. Arcod barázdái között ma is azt látom, aki valaha voltál nekem.Ugye te sem akartál volna kikötőben, biztonságban veszteglő hajó lenni? Te is leráztad volna magadról a biztonságos, szenvtelen, mozdulatlan állóvíz kapcsolat terhét? Nem hiszem, hogy azok a hajók rendben vannak úgy mozdulatlanul a dokkoknál. A nyílt vizeket érdemlik, hogy átéljenek őrjöngő, csapkodó vihart, ringató szellőt, perzselő napsütést, emelkedést, süllyedést, hányattatást, a létezés dinamikáját.

A szakértőm lettél, kitanultál, elsajátítottál és gondolkodásom, lényem időnként érthetetlen, bonyolult csillagrendszerében ismerősen utazol. Tudod már, hol a tiltott zóna, mit kell messziről kerülni, nem kell már vörösen figyelmeztető, demarkációs lélekvonal. Kimondtuk már a legrosszabbat, a tabut, fájdalmasat, az eltitkoltat, a sikertelent, és az összes kudarcot. Nincs már üres, kipontozott rész a múltunk regényében, kívülről tudjuk már az egészet, nincs fehér folt. Fekszem emelkedő, lélegző mellkasodon, hallgatom szívverésed, érzem a testmeleged, földöntúli, vagy inkább magzati nyugalom száll meg, hogy élsz, itt vagy, nem vagy kitalált, virtuális, vagy hamis. Szerelmi társasutazásunk kalandos, néhol göröngyös, de soha sem járhatatlan. Látod azt a rengeteg szépet, ami egymás nélkül nem létezhetne? És látod az árnyékos oldalt is, a szürkét, a színevesztett, mogorva, utálatos, némán lepergő napokat, amikor cseppet sem vagyunk szerethetők? Mindennek ellenére, én minden nap téged választalak.

A tökéletes szeretetkapcsolat mibenlétét nem a párkapcsolati csendek és a veszekedésmentes, hullámvölgy nélküli időszakok jelzik. Hajlamosak vagyunk a biztonságos állóvizet összemosni a boldog párkapcsolat fogalmával, hiszen mindannyian nyugalomra, harmóniára, és békeszigetre vágyunk, végállomásra, ahonnan egyetlen villamos sem megy tovább. Beállunk a kopott remízbe, és csak abban reménykedünk, hogy nem állítottuk magunkat vakvágányra. Az egymás húsába tépő, héja-nász szerelmeket azonnal működéseteken, és önmegsemmisítő emlékdobozokba pakolnánk, pedig szerelmünk íze különleges, hullámzó és meglepetésekkel teli. Két erős egyéniség csap össze lépten-nyomon, nem létezik bántó csend, vagy elfojtás. A százszor tört varázs újra és újra darabokra törik, aztán ott találjuk magunkat az éj csöndjében, ahogyan suttogva, csillogó szemmel, egymásra figyelve, vigyázva ragasztgatjuk szerelmünk szépséges üveggömbjét.

• konfliktuskezelés párkapcsolati dinamika szenvedély szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!