A szándékaid tudod elmondani, nem azt, ami történt
Azt mondod, hogy vigyázni szerettél volna rám, megvédeni és semmi esetre sem bántani. A szándékodat tudod elmondani, és én azt tudom megérteni. Értem, mit akartál, és sajnos látom, hogy ehhez képest mit sikerült összehozni. Bántottál.
Te lettél az, akitől meg kellett volna védeni. Ülök veled szemben, és arról beszélek, hogy mit szerettem volna mondani. Beszélni akartam a veled kapcsolatos félelmeimről, beavatni téged, hogy miért vagyok ilyen meg olyan. Feltenni kérdéseket, megtudni válaszokat. Elmondom a szándékaimat, és amikor kinyitod a szád, már tudom, hogy nem az történt, amit szerettem volna. Feltételeztem, megsértettelek, és utána értetlenül néztem. Érted a szándékomat, de fájt a megvalósítása. Sajnálom.
Farkasszemet nézünk és szótlanul ülünk, értetlenkedve az elvileg fekete-fehér történteken. De nem volt fekete-fehér, ugye? Benne voltak a szándékaid, és az én szándékaim is. Így mindjárt sokkal színesebb a dolog. Bárcsak lehetnénk annyira erősek és tudatosak, hogy végig tudjuk venni azt, amit a másik eredetileg szeretett volna. De sértett vagyok és sértett vagy, nincs türelmünk egymás szándékaival foglalkozni, csak a már hibásan kimondott szavakkal. Amikkel igenis bántottuk egymást, amikkel mellé lőttünk - méghozzá rendesen.
Könnyes szemmel nézek magam elé, engedő testtartással, én nagyon nem ezt szerettem volna. Ez meg az volt a szándékom, ilyen reményekkel kezdtem neki és olyan dolgokra számítottam. Nem értem, hogy miért nem érdekelnek az én szempontjaim. Elmondom, hogy én tényleg semmi rosszat nem akartam, hogy igazán tiszta a lelkem. Ezzel egyidőben meg vagyok bántva, és csak azt vagyok hajlandó látni, ami kisarkítva történt, esetleg az én szándékaimmal finomítva azokat az éles sarkokat. De ezen kívül? Semmi mást. Na és Te? Mintha egymás mesterei lennénk, ugyanezt csinálod. Látod a közös valóságdarabunkat, azt a leegyszerűsített cselekményt, és természetesen hozzáveszed a saját hajtórugóid, a dologgal kapcsolatos összes érzelmed. Ezek miatt pedig az enyéimnek nincs több hely.
Ilyen szempontból soha nem ismerhetem meg teljes valójában azt, ami benned van és te sem az én gondolataim. Mert csak szajkózzuk, ami szerintünk történt, keverve azzal, amit eredetileg szerettünk volna, hogy történjen. Kétféle szándék, kétféle emberből, és ez sehol nem találkozik egymással. Legalábbis addig, amíg a sérelmeinken át nem tudunk lépni. Amíg meg nem értjük, hogy semmi nem fekete-fehér, mire szorul belénk egy kis jó hiszem a másik felé, és mire lesz türelmünk a másik szándékaival is foglalkozni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez