A párkapcsolati szünet segíthet az újragondolásban, egymás újraválasztásában?
Történik úgy, hogy energiánkat alattomosan elszívják a feszült csendek, az egymásba mérgezett tőrként döfött szavak, a parttalan viták.
Dobáljuk a sérelmeket, pattog a szeretetlenség-labda oda, vissza, aztán elfáradunk, beáll a kommunikációmentes dermedtség, mintha még közösen haladnánk, de ólomnehéz a lábunk, így persze rengeteg erőt elvesz az egy helyben toporgás. Vannak, akik szaggatnak, tépnek, és van bennük elég mersz kimondani: elég volt. Ám fontos különbség: nem a párkapcsolatból, házasságból, a másik emberből van elég, hanem a stagnálásból, a tarthatatlan helyzetből, hogy ez az egykor jól működő, szeretettel teli kötelék most megrekedt és nem tud harmonikus irányba elmozdulni. A jótékony próbakülönélés gyakran jót tesz, gyógyítja a halódó, dermedt, feszültséggel teli kapcsolatok sérüléseit, kiszellőzteti, frissíti azokat, ha határozott, tisztességes keretek között zajlik.
Ott vannak persze az időkérők, akik gyakran gyávák, és képtelenek kimondani, vége. Ez a fajta időkérés a konfrontáció kerülő emberek sajátja, akik akár többször is bevetik a „tartsunk szünetet” kártyát, saját felelősségvállalásuk elől menekülve. Az önállóság szabadságát élvezve elkezdenek külön utakon járni, belebújnak egy másik életbe, mi ott maradunk a régiben. Ők lassan leválnak rólunk, elmúlnak az életünkből, mert a szünet, a külön töltött idő iránti igény egy halogatott istenhozzád, egy elodázott búcsú. A szüneteltetés ilyenkor felgyorsítja azt az elszakadási folyamatot, ami előbb-utóbb egyébként is kialakult volna.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez