A megfelelő ember
A megfelelő ember személyiségét értékeljük, ennek hangot is adunk. Nem esik nehezünkre a dicséret, a pozitív megerősítés. Észrevétlen terel minket a jó ösvénye felé, gondolatai jó hatással vannak ránk, építenek, megerősítenek. Személyiségünk pozitív irányba fejlődik. A megfelelő ember teret ad nekünk, szabad levegőhöz juttat, meglátja bennünk a csillámló kincset, szakmailag is fejlődni enged, vagy éppen egy egészen más karrierút felé terel. Nem birtokol, nem tekint tulajdonnak, nem ír elő önkényesen számunkra mindhalálig betartandó életszabályokat. A megfelelő emberrel a közösen épített szerelemvár egy megbonthatatlan bunker, hiába illetik sáros lábnyomok, döngetik a kaput rosszakaró, gonosz kis szerelemtrollok.
Igen, a megfelelő emberről igazi listánk van, szerelem fantomképet is rajzoltunk róla. Ha ilyen világosak az elvárásaink, akkor miért keressük még mindig a számunkra megfelelőt? Lehet, hogy csak egy makulátlan álomképet kergetünk, amelyben saját tökéletességünket is megláthatjuk. Szükségünk van egy pozitív tükörre önmagunkról. Rendelkezem-e elegendő önismerettel, hogy felépíthessem valakivel ezt a lerombolhatatlan várat? Ismerem a gyengeségeimet? Ő a másik felem, tudod. Gyakran halljuk ezt a mondatot. Ne a másik feled keresd, mert az annyit jelent, nem vagy teljes, önálló egyéniség. Csonka vagy, kiegészítést keresel. A megfelelő ember sokszor nem szolgáltat tanúbizonyságot önmagáról, első ránézésre nem is felismerhető. De ha fenti jelek valamelyikét egészen pontosan érzékeljük a társaságában, akkor biztosak lehetünk, hogy vele van dolgunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez