A hetvenkettő után születetteknek nem lesz nyugdíja?
Létezik-e a tolvajok generációja?
A múlt héten nagy figyelmet kapott Frei Tamás Metropolban megjelent cikke. Több ismerősöm is felháborodva fogadta a modern, ám sánta magyarázatot a jóléti társadalom végnapjaira. Ha csupán Pompei utolsó perceire gondolunk, és arra, hogy először ott és akkor az öregeket mentették, megérthetjük miért is gyáva és torz a felvázolt logika.
Míg a mostani kényelemre vágyó generációk könnyen irigykednek az idősebbekre, hajlamosak elfelejteni, hogy azok jóval nehezebb és kevésbé modern körülmények között dolgoztak rengeteget, nem beszélve arról, hogy a háború után vadonatúj világot építettek.
A fiataloknak csupán tartani kellene a szintet. Nem nonstop buliban gondolkodni, nem abban, hogy bizonyos szint alatt nem vállalnak munkát, hiszen aki tehetséges, könnyen kinövi magát.
Egy szociológia kurzuson azt számoltuk, hogy a hetvenkettest követő generációknak már nem lesz nyugdíja, marad az élethosszig tartó munka, vagy a korhatár lesz olyan magas, hogy az egyben élethosszt jelent.
Természetesen a számolásban benne van a hiba lehetősége, de érdemes úgy gondolkodni, hogy végig kell menni az úton, pihenés nélkül. Mert ugyan kényelmes másokat hibáztatni, de vajon nem lenne-e kellemesebb új utakat találni a kiteljesedésre, és nem lenne-e érdemes elgondolkodni azon, hogy azokban az irigyelt időkben nem nulla másodperc alatt születtek hisztirohamok a közösségi oldalakon, és bizony volt idejük a válaszokra aludni egyet.
Persze a túloldalról az is logikus, hogy éppen azért lehetett eladósítani szinte mindenkit, mert könnyű volt közös gondolkodás híján hinni a mesékben és a nulla százalékos kamatú hitelekben, de akinek egy csepp esze akkoriban volt, az éppen úgy nem élt vele, ahogyan manapság sem.
A világban fejlődés nem, csupán változás létezik. Minden korszakot a maga teljességében érdemes vizsgálni, és talán okosabb megoldás visszatérni oda, ahol az öreg tanácsokat ad gyermekeinek, vagy unokáinak, azok pedig megmutatják, miképpen is kell viszonyulni a felgyorsult viszonyokhoz.
A megosztást pedig meghagyni a buta társadalmaknak.
Azok úgyis mindig vesztesekké válnak, és mindig másra mutogatnak, a felelősségvállalás pedig éppen korlátoltságuk miatt ismeretlen a számukra.
Érdemes embernek maradni, kortól, nemtől, gazdasági helyzettől függetlenül.
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez