Az elmúlt hónapok nagy része arról szólt számomra, hogy gyógyítottam valakit, ott legbelül, magamban. Valakit, akiről - bár túl vagyok már a harmincadik életévemen, - csak nemrég szereztem tudomást. Ő az a gyermek, aki bennünk él. Benned is ott él a sajátod, és bennem is az enyém.

Ő az a részed, aki sosem fog felnőni, és akinek a megszámlálhatatlan őszintén nevetős, felhőtlenül boldog pillanatokat köszönheted. Ő az, akinek hála tudsz még önfeledt - olykor kicsit őrült lenni. Aki vidám, és aki képes egy bevásárlóközpont közepén is táncra perdülni, amikor meghallja a kedvenc zenéjét.

De ennek a gyermeknek van egy árny oldala is, aki sokszor észrevétlenül, de annál határozottabban képes uralni a gondolataidat, cselekedeteidet. Ő az, akiről én sokáig azt sem tudtam, hogy létezik. Akit bár csak pár hónapja fedeztem fel tudatosan, viszont azóta sokkal több időt töltök vele, és az ő megismerésével.

Segítségemre van ebben, egy fantasztikus könyv, melyben az iró – és szakember- ezt az énünket egy úgynevezett belső árnygyermeknek hívja. –

Ki is ő?

Ő hordozza az összes negatív beidegződésünket, melyeket – tudat alatt ugyan, de - a gyermekkorunkból hozunk.

Ő az, aki bár sokszor mutatja meg a tudatos- érett énünknek a felhőtlen boldogságot, de emellett felelős azokért a nyomasztó gondolatokért is, amelyek bizonyos szituációkban képesek eluralkodni rajtunk. Ezek azok a felnőtt fejjel megélt helyzetek, amelyekben évek óta jól felépített, berögzült reakciókkal reagálunk, és közben úgy érezzük, hogy nem változik semmi, ugyan azokat a köröket futjuk újra és újra. Ezek azok a pillanatok, amelyekben az árnygyermekünk - ugyan csak védeni szeretné magát, - de átveszi felettünk az irányítást.

Mindannyiunk hoz magával a gyermekkorából beidegződéseket, pozitív és negatív élményeket egyaránt. A bántások, és a sérülések viszont sajnos sokkal jobban beivódnak az ember tudatalattijába, gátolva ezekkel a későbbi – felnőtt kori kibontakozásainkat, lehetőségeinket. Ezek a beidegződések pedig képesek olyannyira átvenni az uralmat felettünk, hogy észre sem vesszük, amikor tulajdonképpen nem is mi – hanem az árnygyermekünk harcol egy – már felnőttként megélt szituációban. 

• belső gyermek önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!