Krajnyik Cintia

Gyakran készítek interjúkat, de sűrűn fogalmazom meg saját véleményemet, gondolataimat is egy-egy témát illetően, valamint a hétköznapokból kiragadott élethelyzeteket is szívesen papírra vetem, melyeket a Lélekhangok című rovatunkban olvashattok.





Én és Mr. Grey

A találkozásunkban egy csepp romantika sincs. Én gátlástalanra ittam magam, ő pedig a pultot támasztva, józan undorral méregeti a tombolva vedelő vendégeket maga körül. Az utolsó utáni italomat kikérve, nekimegyek, leöntöm, és hátra sem pillantva továbbvágtatok a tömegbe, mert nekem ma éjjel táncolnom kell. Elfelejteni, kitáncolni magamból, hogy magányos, ugyanakkor szerelmes vagyok. Szerelmes magába a szerelembe, ami évek óta nem talál rám.

olvass tovább

10 baki, amit minden nő elkövetett már randizáskor

Vélhetően még az a nő is, aki kamaszként találta meg élete szerelmét, és azóta is boldogan élnek, részt vett néhány olyan randin, amikor még minden egy kicsit kínos, egy kicsit feszengős. Jobb esetben ez bizsergető izgalommal, rossz esetben izzadtság szagú erőlködéssel társul. Nézzük, hogy mi az a 10 dolog, amit minden nő elkövetett már egy-egy romantikus találkozó alkalmával.

olvass tovább

Amikor belehabarodsz

Érdekes érzés, amikor sok év után újra felfedezed magadon a jeleket. Először nem is értettem. Nem vagyok éhes. Nem köt le úgy igazán semmi. Nem tudom mit kezdjek magammal. Valami görcsös feszülés van gyomortájékon. Kattog az agyam. Mi van velem? És akkor beugrik. Lehet, hogy beleestem?

olvass tovább

Heti üzenet - Örömet ajándékba

Sokan panaszkodnak, hogy a karácsony elvesztette valódi jelentőségét, és már sokkal inkább szól a tárgyi ajándékokról, mint a szeretetről és a boldogan, együtt eltöltött időről. Nem vonom kétségbe, hogy ennek van valóságalapja, és én is elborzadva nézem, amikor a 'kofidisz' kölcsönből szándékozni vásárolt tv-kért verekednek az emberek, de hiszem, hogy ajándékozni jó. Adni és kapni jó.

olvass tovább

Thai masszázsélmények királyi környezetben

Valóságos nyugalom szigete nyílt a Mammut I. bevásárlóközpontban, amikor a Royal Thai Massage szalon megnyitotta a kapuit néhány hete. A mesterdiplomával és többéves gyakorlattal rendelkező thaiföldi masszőrnőknek hála, regeneráló, frissítő és feszültségoldó távol-keleti masszázsok széles palettájáról válogathatunk, autentikus környezetben.

olvass tovább

Heti üzenet - A kapcsolatok hálójában

Rohamléptekkel közeledve az ünnepek felé, az adventi időszak beköszöntével úgy gondoltuk, érdemes számot vetnünk, és emberi kapcsolatainknak szentelni egy hetet, amikor még nem szaladgálunk idegbeteg módjára az ajándékok, a fenyőfa és a karácsonyi menü hozzávalói után.

olvass tovább

Heti üzenet - Azok a csodás '90-es évek

Éppen ma 25 éve mutatták be a legnagyobb karácsonyi kultuszfilmet, a Reszkessetek, betörők!-et. Ennek apropóján, és mert egyébként is odavagyunk mindenért, ami retró, én pedig '91-es évjárat vagyok, örömmel szenteljük ezt a hetet a szép emlékű '90-es éveknek.

olvass tovább

Hujber: Negyvenen vagyok

Hamarosan színpadra kerül a Hujber Ferenc életét feldolgozó - első hazai - One-Man-Show, Hujber Ferenc előadásában. A műfaj a Broadway színpadain egy régóta ismert forma, itthon még egy fehér folt a színházi palettán. Monológ, stand up? Mindkettő és egyik sem.

olvass tovább