Beledőlni a pillanatba

Tudod mi a legjobb érzés? Jelen lenni. Beledőlni a mostba. Lehajtani a teraszon a reggeli kávéd, úgy, hogy közben nem gondolsz arra, hogy milyen hibákat követtél el, amiket most már nem tudsz újrarajzolni vagy korrigálni. Behunyni a szemed és élvezni a napsütést, úgy, hogy nem aggódsz minden másodpercben a holnapon.

olvass tovább

Ma már elég lenne

Néha mind elszúrjuk. Néha rossz döntéseket hozunk, felelőtlen és visszafordíthatatlan dolgokat teszünk. Beleununk napokba, emberekbe, érzésekbe. Visszafojtunk mondatokat, elmorzsolunk könnyeket, melyeknek patakokban kellene hullaniuk, s olykor csendben maradunk két sikítás között.

olvass tovább

Eltűntél

Mára már eltűnt a bőrömről mohóságod kék ujjnyoma. Többet adtál két fekve kimondott félmondattal, mint amennyit el tudok viselni. A lét elviselhetetlen könnyűsége nehezedett rám, én meg kicsúsztam alóla.

olvass tovább

Falakat bontani gyorsan nem tudok

Már azelőtt építem a falakat, hogy megszólaltál volna. Ráérős munkásként, aki néha elciccent egy sört két tégla lerakása közben, amikor azt érzi, hogy most jó, most hátradőlhet picit. De mindig ugyanaz a vége.

olvass tovább

Süti vagy szex?

Akkor kezdem az elején. Ma reggel elmentem a piacra. A tegnap esti furcsa szél úgy kicsinált, hogy kosárral a kezemben kóvályogtam a paradicsomok és káposzták között. A végső döfést a hentes pultból rám kacsintó csirke adta, aki a szemembe nézett és gyilkosnak nevezett.

olvass tovább

Néha még várlak

Strukturálatlan a lelked, de nekem azért bejön. Ezt nem mondták még, ugye? Persze, hogy nem, de azt már biztos hallottad, hogy meghalnék érted, hogy te vagy a mindenem, és hogy apám jobban bír téged, mint az előző pasijaimat. Na, igen.

olvass tovább

Túl bő volt rád a szeretetem

Azt hiszem, nem így tervezted, amikor először megláttál. Hidd el, hogy én sem, mégis úgy ugrottam fejest a szerelmedbe, mint egy őrült bungee jumpingozó, csak az volt a baj, hogy nem voltam kellően bebiztosítva. Vérző orral szálltam ki a medencéből, mert túl sekély volt a víz.

olvass tovább

Csak egy „talán” voltunk

Néha rájössz. Általában vasárnap este, amikor már második napja vagy otthon, egyedül. Rájössz, hogy jobb ez így. Velem is ez van, sóhajtok, de te már nem vagy az a rezdülés, ami a tüdőmben játszik, mert ki akar törni. Már annyiszor sóhajtottalak ki, hogy köhögnöm kell, mert tüdőm pora lettél csak a megkopott emlékeinken. Már nem akarsz kitörni belőlem, már megnyugodtál. Nem tudom mikor történt ez, talán, amikor legutóbb vért adtam, kikavarogtál a véráramomból, csak hogy kevésbé fájjon. De a nyomod itt maradt.

olvass tovább