Kulcsszó keresés /


Horrorfilmek, melyek annyira kikészítették a nézőket, hogy valóban következményekkel jártak

  • 2023. augusztus 15.

Mindannyiunk életében van olyan horrorfilm, ami sokáig kísértett miután megnéztük. Valahol ez normális, hiszen ez a célja az ilyen kategóriájú filmeknek. Azonban akár hiszed, akár nem, néhány horrorfilmet valójában azzal vádoltak, hogy olyan dolgokra kényszerítettek embereket, amelyeket máskor soha nem tettek volna meg, vagy olyan dolgokat tapasztaltak, melyeket korábban biztosan nem.

olvass tovább

Top 10, minden idők legjobb horrorfilmjei közül

Nem könnyű megmondani, hogy egy horror mitől lesz jó. Van aki arra esküszik, hogy minél több vér folyjon, a főszereplők minél gyakrabban sikoltozzanak, mások inkább azt szeretik, ha egyszerűen csak a pszichés megpróbáltatások miatt feszülnek pattanásig az idegeik, esetleg ha egy-egy bizarr történet kerül feldolgozásra. Ráadásul sokszor azt is nehéz meghatározni, hogy egy adott alkotás inkább a thriller vagy a horror műfaját erősíti-e. A most következő filmek azért kerültek a listára, mert vagy nagy klasszikusnak számítanak, vagy pedig egy átlag filmfogyasztó ereiben képesek megfagyasztani a vért.

olvass tovább

Horrorfilmek igaz történetek alapján

  • 2014. augusztus 20.

Nincs félelmetesebb dolog a valóságnál. Valószínűleg így gondolják ezt a vérfagyasztó horrorkészítők is, mivel alig akad olyan film, ami nem „igaz történeten alapul”. Ez az adu ász, a végső esszencia, mely a film után leginkább nyugtalanítja a nézőt. A dolog pikantériája, hogy sok ilyen horrorfilm tényleg valós eseményekből merít valamilyen formában. Vigyázat, csak 18 éven felülieknek!

olvass tovább