Kulcsszó keresés /


Tíz év házasság

  • 2024. március 19.

Egy kedves olvasónk, egy korábbi cikkünkön felbuzdulva, megosztotta velünk, hogy 10 év házasság távlatából, mi az amit már jó lett volna tudni a húszas évei elején is, amikor még fiatalon és naivan összeházasodtak a férjével. Időközben lakástulajdonosok, szülők lettek, az ő tapasztalatait olvashatjuk alább, a boldog, tartós házasság kapcsán.

olvass tovább

Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

EZEK A MAI FIATALOK? - Hevesi Tamás Podcast

  • 2024. február 01.

Hevesi Tamás vagyok, énekes, dalszerző, világjáró és úgy tűnik mától ‘podcaster’ is! Egy ideje foglalkoztat, hogy milyen módon tudnám átadni Önöknek, Nektek, kedves nézők azt a sok mindent amit átéltem, tapasztalataim, megtanultam, vagy még meg szeretnék ismerni az életben. Kis gondolkodás után úgy döntöttem a podcast a legmegfelelőbb formája a közlésnek, így megszületett a Hevesi Tamás Podcast. Számtalan izgalmas és érdekes vendéggel, témákkal várom Önöket, benneteket két hetente a YouTube csatornámon! Örülök, hogy velem tartanak, tartotok ebben a kalandban is!

olvass tovább

A fiatalság széruma – BMW M2 Performance

Sokféle módon próbálja rengeteg iparág megtalálni a fiatalság Szent Grálját. Krémek, szérumok, plasztika, megannyi kezelés. Amire nem számított senki, hogy pont a BMW oldja meg a problémát. Különleges autó minden szempontból. Nem is tudom hányadik autónak venném meg az M2 Performance-t. Biztosan nem az első autónak választanám, de benne lenne a sorban, ami a megálmodott garázsomban parkol és elő-elő venném, hogy a 4,1 másodperces gyorsulását átéljem.

olvass tovább

Januári arcfrissítés

  • 2024. január 09.

Mi nők minden évben megfogadjuk, hogy idén igenis elérjük az álomalakunkat, hogy betartjuk a diétánkat, hogy sokkal többet fogunk sportolni az egészséges életmód érdekében, de vajon mi a helyzet a bőrünkkel? Van olyan, aki azt fogadta meg, hogy 2020-ban jobban odafigyel az arcbőrére? Biztosan nem sokan, pedig ez a dolog nyitja, hiszen ha igazán fiatalosak és szépek akarunk maradni, az arcbőrünk ápolásánál érdemes elkezdeni a megfelelő törődést!

olvass tovább