A döntésképtelenség valójában egy döntés
A szerelemnek nem fájnia kell, hanem gyógyítania. A döntésképtelenség valójában döntés és a „bármit megtennék érted, de…” valójában a semmivel egyenlő.
olvass továbbA szerelemnek nem fájnia kell, hanem gyógyítania. A döntésképtelenség valójában döntés és a „bármit megtennék érted, de…” valójában a semmivel egyenlő.
olvass továbbKalapáló szívvel várok rád a kávézó előtt, pedig tudom, nem figyelsz rám. Azt mondod pár perc és indulunk haza, de előbb elszívsz egy cigarettát és a csikket unottan nyomod el.
olvass továbbMinden kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, amelybe egyáltalán nem férnek bele a felületes beszélgetések. Az emberek többsége konfliktuskerülő, nem provokál problémákat és nem alkot véleményt fölöslegesen. Azonban minden más lehetne, ha a „fölösleges” címke ragasztgatása helyett az emberek inkább megragadnák e gyönyörű nyelv által kínált lehetőségeket.
olvass továbbTudod, sosem bánnálak meg- mondtad, és én annyira belesüllyedtem ebbe a mondatba, olyan megnyugtatóan vett körül, minta ez lenne a legkényelmesebb babzsák, mintha jobb nem is lehetne. Pedig lehetne, ha velem lennél.
olvass továbbHányszor fordult már meg a fejünkben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha a férfiak tudnának olvasni a gondolatainkban, és kitalálnák minden vágyunkat és álmunkat? Ha nem is mindent, de az alábbiakat, jó lenne, ha tudnák a teremtés koronái.
olvass továbbNe legyél más. Kizárólag így képes rád találni az a Férfi, aki, ha esténként álomra hajtja a fejét, imáiban téged kér. Igen, a férfiak is álmodoznak. A nőről, akit szerethetnek, és aki viszontszereti őket. Nem gondoltad volna? Na, akkor ezt most nekünk, nőknek. Sok, rengeteg férfi ügyfelem van. Talán, mert érzik, értem őket. És egyszerűen imádom. Ugyanis a férfiak annyira mások, mint mi, és ez csodálatos. Igen, jól írtam. Így akartam. A sokszínűségük, a másságuk jó. Pont nekünk való. Mondd, te látod? Nem? Oké, akkor segítek.
olvass továbbUgyan már bemutatkoztam annak a Nőnek, aki előttem áll a tükörben, de még nem tudom, hogy szólíthatom Őt, hiszen még csak ismerkedek vele. Csodálom és tanulni akarok még tőle. Hiszen minden alkalommal amikor tükörbe nézek, látom Őt, aki erőt ad.
olvass továbbSzokták mondani, hogy minden fejben dől el, és talán az élet színpadán ez valóban meg is állja a helyét, de a szív útján már nem biztos. Magunkra nézve azt mondanám, mennyire ostobák vagyunk, idegenként még ki is nevetném a botlásainkat. Hiszen kívülről minden olyan egyértelmű, fejben olyan könnyen meg lehetne oldani a kettőnk párbaját, de mind hiába, ha a szívzörejei mégis megállítanak mindkettőnket.
olvass továbbMi, emberek gyakran hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, azt a tényt, hogy az idő véges. Nem vagyunk eléggé barátai önmagunknak és természetesnek vesszük az életet.
olvass továbbMindannyian meg vagyunk akadva valahol. Ebben nincsen semmi szégyellnivaló és nem is kell letagadni. A felnőttség és a felelősségvállalás pont arról, szól, hogy erre rá merek nézni, felismerem és változtatok rajta. Még az sem baj, ha ez nem elsőre sikerül….
olvass továbbSokszor kérdezitek, amikor megszületik a döntés, hogy léptek, tesztek párkapcsolatotokért, benne magatokért, mikor hajlandóvá váltok felelőssé lenni tetteitekért, kimondott szavaitokért, hogy na jó, elindultunk, de mégis mikor érünk oda?
olvass továbbMi lenne, ha nem hinnél el mindent, mit gondolsz? A kérdés nagyon megfogott. Nem is sejtjük, mekkora hatalma van gondolatainknak felettünk. Csak figyeld meg, mit érzel most, majd csípd fülön az előtte lévő gondolatot. Az érzelem a lélek nyelve.
olvass továbbVolt egy olyan pillanat. Amikor odalépett hozzám és kivett a kezemből minden önvédelmi fegyvert. Az önvédelmi fegyvereim jól működtek az elmúlt években, kiválóan forgattam a bizalmatlanság, a félelem, a gyanakvás és a zárkózottság kardját. Szemlesütve, görbült gerinccel álltam ott, és önszántamból adtam oda, beszélnie sem kellett hozzám, sem suttogva, sem meggyőzően, nem kellett kicsavarnia a kezemből, nem kellett, hogy ledobjam a lábai elé.
olvass továbbElhulló könnyeimben ott van az első alkalom, amikor a bőrömet hideg levegő érintette. Elhulló könnyeimben ott vannak az első esések és térdhorzsolások véget nem érő sokasága.
olvass továbbKérdezz, minthogy állítanál. Sokszor épp kérdezni nem merünk. Mert nem merünk szembesülni a válasszal. A nem várt igazsággal. Úgy félünk tudni, mint a tűztől. Inkább maradunk hazugságba zárva, félelemben tartva magunkat, döntésképtelenségben vergődve, minthogy biztos tudás birtokában képessé váljunk a változtatásra.
olvass továbbHiányzol, annyira hogy nem tudom szavakba önteni. Mégsem kereslek. Büszkeség? Tartás? Talán csak elegem lett a talányokból, és úgy döntöttem elsétálok, amíg még megőrzöm önmagam és az önérzetem sem zúzod szét.
olvass továbbA szerelem sokak számára soha el nem múló misztérium. Egy olyan sáv az életünkben, ami bár időnként fájdalmat okoz, mégis teljessé teszi a létezésünket. Azt is mondhatnánk, hogy egyúttal egy nagy tanító mester is, hiszen szárnyaink bontogatásától kezdve, a valós repülésen át, egészen a bőrünket felhasító landolásig sorozatos leckéket ad fel. És ezeket a leckéket, melyek között vannak nagyszerűek, és kevésbé kellemesek is, visszük magunkkal a hosszú útra.
olvass továbbBelenézek a szemedbe, és tudom, hogy mit érzel. A tekinteted elárul mindent rólad. Arról, amit gondolsz, amit érzel, mindent, ami te vagy. Hiába mosolyog a száj, ha a szem szomorú. Hiába az álarc, a szem megmutatja a valót.
olvass továbbReggel felébredtem, és nem voltam jól. Kimentem megmosni az arcomat, aztán nekiláttam a reggeli készülődésnek. Elővettem a tőled kapott sminktükröt, amit leejtettem, és megrepedt, pont akkor, amikor beköltöztem az új lakásba. Nélküled. Próbálom magam jobb kedvre deríteni, de nem megy. Miattad nem megy, mert mindenhol ott vagy.
olvass továbbTudnál úgy szeretni, mint aki elvesztette az eszét? Tudnál úgy nézni rám, mintha soha nem láttál volna még hozzám hasonlót? Tudnál értelmet adni a kapcsolatunknak, hogy úgy érezzem, nem csak egy állomás vagyok az utadon?
olvass tovább