Kövess minket Facebookon.
Félek, hogy egyszer, ezen a világon, számomra minden közönyös lesz. Hogy ez a csodálatos, pezsgő, parányi életem elmúlik egy napon, és mindenemmel együtt elfelejtenek. Nem hagyok magam után semmit, nem lesznek síró gyermekek, és te sem fog zokogni értem, mert akkorra már rég máshol leszel, másvalakivel.
olvass továbbAmikor hazafelé tartottam a régi otthonomba, - igazából az egyetlen otthonomba - akkor megérett bennem a gondolat, hogy az egykori életemből semmi nem maradt. A városszéli utca ugyanaz volt, ugyanaz lakott még a szomszéd házban is, de valami végérvényesen megváltozott azon a helyen, ahol ember lettem.
olvass továbbLassan megint itt a tél, Veronka, és én ilyenkor mindig a régi szeretőimre gondolok. Furcsa nosztalgia fog el engem október elején, mikor nyirkosak és sápadtak lesznek a levetett levelek a járdán. De nem hullajtom a könnyeim már egyik után se.
olvass továbbÁllunk egymás mellett, én és a szellemed. Lerágott csontként odadobva szavaid közénk. Kint a Hold támolyog részegen az égen, kopott kutya vonyít egy kerítés tövében, mindenki alszik, csak mi nem tudunk.
olvass továbbTe, Veronka, emlékszel még azokra a szép, fehérarcú nőkre, akik koromszínű hajjal, vérpiros szájjal jártak régen mulatni? Olyanok voltak, mint a gésák a titkos ősidőkből, és nagyon irigyek voltunk, amikor megjelentek az Orfeumban, mert az összes férfi egyből őket akarta. Álltunk a pultnál és mi is őket néztük, mert valóban annyira szemrevalóak voltak.
olvass továbbHát ma eszembe jutottál. És tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, az irodalom tanárom így tanította. Meg azt is alaposan belém nevelte, hogy csak a férfinak mondhatom: kellesz. A nyelvtanban máskor nem használjuk így e szót. Gondolom akkor lehet csupán, ha szerelmesek vagyunk. Na, te kellettél, de mára múlt idő minden, édes.
olvass továbbEgy ideje nem érzékellek. Nincsenek veled kapcsolatos, világmegváltó gondolataim, és legfőképp, nem tudok oly nagy tűzzel égni, hevesen, mint régen. Csak úgy élek. És igaz az állítás, elmúlik a legnagyobb szerelem is.
olvass továbbTe, a Marit én soha nem bírtam, mert képes volt elszeretni bárki férjét. Emlékszel arra a nagyon tehetős ügyvédre, akinek az apja, meg annak az apja is ügyvédként dolgozott? Na, annak az embernek volt akkoriban felesége, meg három gyereke, de a Marinak ez nem számított, rávetette magát, és hát ugye a Mari az szép volt, a férfi nem tudott mit tenni. Igen, jól mondod, a férfiak általában nem tudnak ilyenkor mit tenni.
olvass továbbTe is csak egy nő vagy. Nem szebb, nem jobb, nem karcsúbb, mint a többi, mégis mennyiszer vívok veled gondolatban. Pedig csak egy nő vagy. Ugyanolyan nő, mint én vagy az Ilonka. Igaz, az Ilonka azért egy kicsit más, ő valamivel csendesebb, így korán lett férje is. Tehát nem tudja, milyen keresni a szerelmet harminc fölött.
olvass továbbEnnek a nőnek nem számított semmi. Gátlástalanul válogatott a férfiak között, rendszerint bankkártya és státusz alapján, és ezzel csak annyit ért el, hogy sosem értette meg a valódi szerelem lényegét. Rettenetes lehet így élni, te. Sokat gondolkodtam ezen a nőn, Juli, de már nem mondom meg neked, hogy is hívták, mert az ilyen neveket jobb, ha minél előbb kiereszti a fejéből az ember. Vagy meg se jegyzi igazán.
olvass továbbTegnap volt anyám születésnapja, de nem bírtam sehogysem rávenni magam, hogy felemeljem a telefont. Dehogy jutott későn eszembe, egész nap eszemben volt, de mégse tettem, pedig csak egy átkozott mozdulat lett volna az egész, mégis milyen nehéz mozdulat ez nekem. Megint lesz egy évem összeszedni minden erőmet újra, hogy felhívjam anyámat, már az igazi anyámra gondolok.
olvass továbbCsípősek voltak az első szeptemberi éjszakák, nem kellett volna meztelen vállal az éjféli holddal kacérkodni, de a nyár tüze még tartott, bár az kitart nálunk egész évben. Katival eljártunk gyakran, mert a Kati szerelmes volt, és azokban a nyár végi viharokban én is megtaláltam azt a valakit, akire lázálmokban gondolhattam minden éjjel.
olvass továbbTudja meg hát most, nekem dolgom van magával. Itt érzem belül, egészen lenn a zsigereim alatt, ahova szakértő kezek el sem érnek semmiféle speciális műszerekkel.
olvass továbbMari, én sok évvel ezelőtt nem így voltam. Nem jött értem fekete nagy kocsi, nem ilyen ruhákban jártam és az eszcájgot sem a végénél fogtam meg, ahogy azt a nagyságos úri házaknál illik, hanem középen, mint az újonc cselédlányok, akik még nem lesték el a méltóságos asszonyuktól, hogyan is kell tartani a villát.
olvass továbbAmikor az Erzsit megismertem, akkor még nem beszéltem pestiesen, és az Erzsit is csak Erzsinek szólították, nem Eufrozinának, amire átkereszteltette magát tizenkét esztendővel ezelőtt. Persze én azután is Erzsinek hívtam, amikor nem hallotta senki.
olvass továbbVégre eljött az augusztus. A tűzijáték után valahogy mindig megkönnyebbülök, onnantól számolva alig két hét van még ebből a ragacsos nyárból, és mikor beleborzonghatok az első szeptemberi szellőbe, már egész nyugodt lesz a lelkem.
olvass továbbLapunk főszerkesztője, Szentesi Évi jó eséllyel indul az idei Goldenblog-on. Írásunkban az ő emberi és blogírói portréját igyekeztünk megrajzolni. Szavazz a Rúzs és Tükörre!
olvass továbbMennyi oktalan badarságot olvasok túlmisztifikált külhoni tanítóktól. Mennyi-mennyi üres frázisokba rejtett, hangzatos semmit próbálnak lenyomni a torkomon. Gondolják, hogy ezt az én lelkemet meggyógyítja majd holmi télapós díszpapírba csomagolt, divatos vakcina? No, azt kötve hiszem, Juli.
olvass tovább
