Kulcsszó keresés /


Elrepült a nyár, de semmit nem tettél a karrieredért? 5 tipp, hogy szeptembertől turbófokozatba kapcsold a tudatosságod!

  • 2019. augusztus 29.

Szinte egy szempillantás alatt elröppent az idei nyár, pályakezdőként vagy a diplomához közel viszont kevés fiatal használja tudatos karrierépítésre a nyakába szakadó szabadidőt, hiszen a fesztiválozás, vagy egy vízparti nyaralás sokszor csábítóbbnak tűnik. A bulik végeztével azonban érdemes megfontolni néhány tanácsot, amivel már szeptembertől tudatosan tehetnek azért a fiatalok, hogy később jobb állást kaparinthassanak meg és felkészüljenek a munkaerőpiac kihívásaira!

olvass tovább

A fiatalokkal a frontvonalban

  • 2019. augusztus 24.

Az utolsó pillanatokban derült ki, hogy az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB hétvégi fordulóján a Gender Racing Team a Slovakiaringen három versenyzővel áll majd rajthoz ugyanis a csapat F3-as Dallaráját vezető Stern Roland egy halaszthatatlan utazás miatt kihagyni kényszerül a hétvégét. Ennek kapcsán aztán a csapatvezető úgy döntött, hogy a jelentős pontveszteség miatt már a bajnokság további futamain sincs értelme tovább rajthoz állnia. Így a hétvégén a GRT három fiatal versenyzőjének a vállaira hárul majd a teher, hogy helyt álljanak a népes mezőnyben.

olvass tovább

Bővebb üzleti ismeretekre lenne szükségük a hazai designereknek

  • 2019. június 08.

A Magyarországon tanuló designipari és tervező szakemberek bevonásával készített designipari kutatást a Magyar Divat & Design Ügynökség, amelyből kiderül, hogy a pályakezdő fiatalok kevéssé vannak felvértezve a sikeres vállalkozói léthez szükséges tudással az üzleti fejlesztés és finanszírozás témakörében. A helyzet előremozdítása érdekében több modulból álló szakmai workshop sorozatot indított a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), melynek keretében a résztvevők többek közt olyan fontos témákban kaphatnak gyakorlatban hasznosítható tudást, mint például a marketing és digitális technológia, a márkaépítés és a designkommunikáció.

olvass tovább

Anyák lazán: Az ajtónyitogatós érettségi

  • 2019. május 13.

A mai sétámon több öltönyös és kosztümös érettségizős fiatallal találkoztam. Szorítok értük. Valahogy jelentőség van ezen a nagybetűs témán. Sok szülő beletolja, a tanárok és az iskola is, így gondolom a tinik is. Mit élhetnek át a fiatalok most ezeken a nagybetűs napokon?

olvass tovább

VIP vendégeket keres a The Chainsmokers

  • 2018. május 18.

Magyar fiatalokért kampányol a Dj Duó a Balaton Soundon. Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányol a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó. A jótékonysági nyereményjátékban résztvevők közül kisorsolt nyertes és partnere pedig a Dj duó VIP vendége lesz a Balaton-parti fesztiválon.

olvass tovább

10 kép, ami bizonyítja, hogy Harry herceg a királyi család egyik legszexibb tagja

  • 2017. december 09.

Még egészen fiatalok voltak a hercegek, amikor már arról pletykáltunk, hogy melyikük is a jobb pasi: Vilmos vagy Harry? Azóta felnőttek, és az eljegyzést követően Harry is hamarosan oltár elég áll majd Meghan Markle színésznővel. Legyünk őszinték, azért pár női szív biztosan megrepedt a világban a hír hallatára. Hogy annyira azért senki se keseredjen el, most összeállítottunk egy galériát, amiből kiderül, hogy mi bizony a fiatalabb hercegre szavazunk, nem véletlenül.

olvass tovább

A Trónok harca főszereplői régen és most

A Trónok harca szereplőiért már hét éve izgulhatunk a képernyőkre tapadva, miközben egyre több és több karaktert veszítünk el, akikért rajongunk, és egyre inkább kezd körvonalazódni, hogy kik lehetnek a végső esélyesek a vastrónért folytatott küzdelemben. Most arról állítottunk össze egy galériát, hogy a mára már felnőtt, rutinos színészek hogyan néztek ki megszeppent gyermekekként/fiatalokként.

olvass tovább

Hollywood legnagyobb férfiszínészei fiatalkorukban

  • 2017. május 07.

Hollywood legtehetségesebb színészei is voltak fiatalok - szórakoztak, ittak, dohányoztak, és hajtották a nőket. Azóta a legtöbben már ugyan családos emberek, akik megszámlálhatatlan filmben nyújtottak lehengerlő teljesítményt, mi mégis visszarepítenénk titeket az időben néhány pillanat erejéig. Nektek mi jut eszetekbe az idősödő színészek fiatalkori képeit látva?

olvass tovább

10 hollywoodi színésznő, aki bebizonyította, hogy az öregedés a nőknek is ugyanannyira jól áll, mint a férfiaknak

  • 2017. március 30.

Ezek a színésznők egytől-egyig mind csodálatosak, tehetségesek és nem utolsósorban gyönyörűek. A testüket és a korukat pedig úgy viselik, mint egy nemes kelmét, amit nem tud akármilyen bakfis hordani. Íme tíz csodálatraméltó színésznő, akik nem a sebészkéstől maradtak fiatalok, hanem önazonosak, gyönyörűek és kiváló példát mutatnak abban, hogy az öregedés pont ugyanannyira jól áll a nőknek, mint a férfiaknak.

olvass tovább