Kulcsszó keresés /


10 film, ami után vissza fogod sírni a tinikorodat

Abban mind egyetérthetünk, hogy tinédzsernek lenni cseppet sem egyszerű, sőt, időnként kifejezetten megpróbáltatásokkal teli feladat. Azonban valahogy úgy vagyunk vele, mint az élet egyéb nehézségeivel, hogy utólag már kifejezetten szépnek látjuk. Ez különösen igaz lehet akkor, ha megnézzük a listán szereplő filmeket, ugyanis egészen biztosan egy pillanat alatt szeretnénk majd visszarepülni az időben, és átesni az első nagy szerelmeken és a középiskolás intrikákon.

olvass tovább

Felnőttél már? A most következő 6 dologból megtudhatod

  • 2021. július 22.

A felnőtté válás egy igen érdekes folyamat, ugyanis 17-18 évesen már hajlamosak vagyunk úgy gondolni saját magunkra, mint a világ legérettebb, legfelelősségteljesebb személyére, majd pedig 25 évesen sóvárgunk letűnt tinikorunk után, és győzködjük a körülöttünk élőket, hogy mi bizony fiatalok vagyunk még a házassághoz, ahhoz, hogy gyerekünk vagy normális munkánk legyen. Van azonban pár egészen biztos jele annak, hogy életkorodtól független végre felnőttél, össze is gyűjtöttünk ezekkel kapcsolatban egy listát!

olvass tovább

5 dolog a felnőtt léttel kapcsolatban, amire nem tanítanak meg az iskolában

  • 2021. február 02.

Az egész tinikorunk arról szól, hogy idősebbnek, „nagyobbnak”, és persze érettebbnek akarunk tűnni, mint amilyenek valójában vagyunk, azonban amint belecsöppenünk a felnőtt létbe és a mókuskerékbe, már sokkal kevésbé tűnik szórakoztatónak. Vannak dolgok, amikre egyáltalán nem számítunk, pedig eléggé meg tudják könnyíteni, vagy rosszabb esetben nehezíteni a mindennapokat.

olvass tovább

7 dolog, ami miatt tiniként halálra izgultam magam, manapság pedig már csak nevetek rajta

Kétségtelen, hogy az ember jelleme és a világhoz való hozzáállása folyamatosan változik, és természetesen minden életszakasznak megvannak a maga jellemző tulajdonságai, a legnagyobb vágyai és a legnagyobb félelmei is. A tinikorom meglehetősen nagyfokú arroganciával és hiúsággal volt fűszerezve, miközben mégis azon aggódtam, hogy vajon milyennek láthatnak mások, és próbáltam mindig tökéletes lenni, amiből az következett, hogy folyamatosan idióta dolgokon aggódtam. Szerencsére ezek ma már cseppet sem érdekelnek... pedig néha azért lehet, hogy kellene!

olvass tovább

Stílusiskola: outfit ötletek Sofia Carsontól

Sofia Carson amerikai színésznő és énekesnő először a tinik szívét rabolta el filmes szerepeinek köszönhetően, azonban az elmúlt években egyre ismertebbé vált a divatvilágban is, hiszen mindig kifogástalan stílusa igazi kifogyhatatlan inspirációforrás minden divatrajongó számára. Ezúttal tőle hoztunk outfit ötleteket!

olvass tovább

9 sorozat, ami visszahozza a tinikorunkat

Minden bizonnyal a legtöbben emlékszünk rá, hogy tinédzsernek lenni nem egy egyszerű dolog. Bár felnőttként visszaemlékezve már úgy tűnhet, mintha az életünk csak a bulikról, a barátainkkal eltöltött délutánokról és az első szerelemről szólt volna, valószínűleg a legtöbben sokszor éreztük úgy, hogy éppen az egész világ ellenünk van, és nap, mint nap vívtuk meg kisebb-nagyobb csatáinkat a szüleinkkel és tanárainkkal egyaránt. Bárhogy is történt, időnként jó visszakapni ezt a kicsit felelőtlen, gondtalan, mégis mindenből nagy ügyet csináló időszakot. Ehhez pedig itt egy tinédzserekről szóló sorozatokból álló lista!

olvass tovább

Anyák lazán: Az ajtónyitogatós érettségi

  • 2019. május 13.

A mai sétámon több öltönyös és kosztümös érettségizős fiatallal találkoztam. Szorítok értük. Valahogy jelentőség van ezen a nagybetűs témán. Sok szülő beletolja, a tanárok és az iskola is, így gondolom a tinik is. Mit élhetnek át a fiatalok most ezeken a nagybetűs napokon?

olvass tovább

7 film, amiért érdemes moziba menni májusban

Disney mese élőszereplős változata, horror, romantikus sztori tiniknek, akciófilm... tehát bőven lesz miből választani annak megfelelően, hogy mihez van hangulatunk, vagy éppen kivel megyünk moziba. Bár a listán nem szerepel, de akik nem nézték meg áprilisban, azoknak mindenképpen ajánljuk, hogy májusban nézzék meg a Bosszúállók befejező részét. Jó szórakozást!

olvass tovább

A szerelem 15 összetéveszthetetlen jele

  • 2018. május 15.

Valószínűleg mind ismerjük azt a jóleső, ám bizonyos szempontból bizarr érzést, amikor megismerkedünk valakivel, aki egy csapásra megváltoztat mindent, és akitől ismét a gimiben érezzük magunkat boldog tiniként, akinek pillangók repkednek a gyomrában. Ilyenkor képesek vagyunk magunkat akár nevetségessé is tenni, hiszen körülleng minket a mámorító rózsaszín köd, ami egyszerre fojtogat és aranyozza be a napjainkat. Gondolom már mindenki rájött, hogy most a szerelemről van szó, aminek legalább 15 összetéveszthetetlen jele van!

olvass tovább