Ugrás a lap tetejére

 

Singer Magdolna legújabb, Veszteségek ajándéka című kötetében számtalan példát találunk arra, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is megtalálhatjuk a győzelem reményét. Példákat arra, hogy miképpen válhat előnyünkre az, amit szinte alig vagyunk képesek elviselni. A történeteket továbbgondolva beszélgettünk a szerzővel.

            

Minden vereségben ott a győzelem?
Ott kezdeném, hogy sokszor nem is tudható biztosan, hogy ami éppen történik, az most vereség, veszteség, nyereség vagy győzelem? Sokszor az idő mutatja meg, és kiderülhet, hogy amiről azt hittük, szörnyű nagy csapás, az életünk ajándéka. És fordítva, egy lottó ötös tragédiák sorát indíthatja el egy családban. A kérdésre válaszolva, egészen szélsőséges helyzeteket leszámítva tulajdonképpen mindenben ott a győzelem lehetősége. Victor Frankl, aki túlélte a koncentrációs tábort, még abban a kegyetlen helyzetben is megvívta a maga győzelmét. Ő azt mondja, ha olyan sors ér bennünket, amin nem tudunk változtatni, az a kihívás ér, hogy önmagunkat változtassuk meg. Ez gyönyörű, és reményt adó, jó tudni, hogy az embernek mindig van választása, ebben áll a szabadsága.



Mihez kezdjünk a halállal?
Barátkozzunk, ismerkedjünk vele. Az indián mondás szerint a vállunkon kell hordani a halál madarát, de nem azért, hogy riogasson bennünket, éppen ellenkezőleg, hogy az életünk a halál tükrében még fényesebben ragyogjon fel. Hogy tudjunk örülni az életnek! Ha – akár tudattalanul – azzal vagyunk elfoglalva, hogy kitakarjuk a tudatunkból a halált, akkor az életet sem érzékeljük a maga valódiságában. De ezen felül készülnünk is kell a nagy átlépésre. Hogy ne öntudatlan együgyűséggel történjen meg, vagy a végsőkig teljes szembenállással és tagadással, hanem tudatosan, és akár izgatott kíváncsisággal készülve a nagy kalandra.

Védekezés, vagy gyávaság vagy csupán egyszerű egészségügyi megfontolás, hogy az élet kezdetét és végét kórházakba rejtjük?
Is-is. A kórházakba gyógyítás/gyógyulás céljából kerültünk eredetileg, amikor a II. világháború utáni időszakban hatalmasat fejlődött az orvostudomány. Ez azonban azt hozta, hogy akkor is ott vagyunk, amikor nem szeretnénk. Születni is és meghalni is úgy jó, ha békesség van körülöttünk, ismerősség, és a szeretteink vesznek körül. Minél inkább nem látunk otthoni, békés eltávozást, annál félelmetesebbé válik a halál. Így aztán valóban bátorság kell ahhoz, hogy felvállaljuk hozzátartozónk kísérését a halálig vezető úton. De akár otthon, akár kórházban, a lényeg, hogy legyünk mellette, hogy ne kárhoztassuk magányra, ne fussunk el a feladat elől, ami egyben csodálatos lehetőség is. Egy elmenő nagy tanító, és az utolsó szakasz értékes idő. Sokan számolnak be arról, hogy féltek a hozzátartozójukat látogatni, mellette lenni romló állapotában, de aztán megtapasztalták ennek a semmihez sem fogható, különleges időnek a misztériumát.


 
Válságban vagy átmenetben vagyunk?
Minden változást megelőz válság. Nyugtalankodni kezdünk, érezzük, valami nem jó, fészkelődünk a bőrünkben, kínlódunk. Ez a szenvedés lök aztán oda, hogy változtassunk. E nélkül nem fejlődnénk, nem haladnánk. Nem vagy, hanem és: válságban és átmenetben vagyunk, azaz mindkettőben.



Melyik nem az alkalmazkodóképesebb?
Egy nagyon kis súlyú, koraszülött kisbaba esetében döntő kérdés a túlélés szempontjából, hogy fiú-e, vagy lány? Ha kislány, több esélye van, hogy a boldog szülők hazavihetik. Mint tudjuk, a nők életkora is hosszabb. Ezek a mutatók egyértelműen azt bizonyítják, a nők az alkalmazkodó képesebbek. Én, mint veszteségekkel, gyásszal foglalkozó terapeuta, azt látom, a nők megküzdő képessége a jobb. Nem látszik, mert a nők sírhatnak, panaszkodhatnak, és ezt meg is teszik, ha valami csapás éri őket. Ezzel aztán meg is szerzik maguknak a támogatást, és egyúttal el is kezdődik a feldolgozás. Közhely, de a legnagyobb megtartó erő a szeretet. A férfiaknak nincs ez a háló, amely elkapná őket a bajban, mivel igyekeznek nem kimutatni elesettségüket, hiszen ezzel a férfiasságukon esne csorba. Azonban nagy árat fizetnek azért, hogy erősnek kell mutatkozniuk. Válás esetén sok nő úgy látja, hogy a férfinak sokkal könnyebb, míg ő pusztul bele a szakításba, addig a párján semmi sem látszik, keres gyorsan magának valakit, és azzal vigasztalódik. De ez csak a látszat, ne higgyünk ennek! A férfiaknak is fáj a szívük természetesen, sőt, mi több, a kutatások azt bizonyítják, sokkal inkább megszenvedik a válást, és huzamosabb ideig tart a felépülésük, mint a nőknek. Özvegyek közt is általában a nők találnak előbb magukra, és fordulnak újra az élet felé.

Képes-e a fogyasztói világ megújulni, vagy valami egészen új dolog közelít?
Én alapvetően optimista ember vagyok, de ebben a megújulásban nehéz hinnem, inkább valamiféle megváltásfélét tudok elképzelni. Ha végigtekintünk a történelmen, lógó orral kell tudomásul vennünk, hogy fikarcnyit sem változott az ember. Jó, nincsenek nyilvános kivégzések. De máig jelen vannak a genocídíumok (népírtások), a kínvallatások, a polgárháborúk, amelyek nők és kislányok megerőszakolásával, ártatlanok kegyetlen elpusztításával járnak.  Lássuk be, a bennünk élő rossztól, gonosztól nemigen sikerült megszabadulnunk. Addig, amíg megtörténhet a világban, hogy pusztán kedvtelésből bálnák tucatjait szurkálnak halálra értelmetlenül, valamiféle középkori hagyományt követve a civilizált Dániában, akkor miben reménykedjünk? És itt nem beszélhetünk arról, hogy a túlélésért folytatott harc kényszeríti őket erre, de még csak nem is a profitszerzés, ugyanis nem felhasználás céljából vadásszák le őket.
A környezetvédők is hiába kongatják évek óta a vészharangot, nincsenek radikális lépések. Fogyasztunk, és fogyasztunk, és fogyasztunk, a végsőkig kihasználva Földünket. Világunk bajai egyre csak mélyülnek. De persze tudom, az egyénnek kell változni, mindnyájunknak megtanulni globálisan, felelősségteljesen gondolkodni és élni. Vajon én, aki itt írom ezeket a bíráló sorokat, megteszek-e minden tőlem telhetőt? Nem. Annyit elmondhatok, hogy azért igyekszem.

                                                                                       Bokros László

 

További interjúk

Szólj hozzá a cikkhez

Ezeket olvastad már?