Sokszor észre se vesszük, de az egyetlen ember, aki igazán a boldogságunk útjában áll az saját magunk. Hiszen nekünk van egyedül elég hatalmunk ehhez. Azonban, mint a legtöbb film elején, most sem gyanakszunk az igazi tettesre és mindenki másból hamarabb válik gyanúsított, hiszen miért is tennénk ezt magunkkal? Miért lenne egyben a tettes az áldozat?

Próbáljuk elhessegetni ezt a gondolatot, de miután folyamatosan ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló szituációkban találjuk magunk, akkor lassan de biztosan rájövünk, hogy mi magunk szabotáljuk a nagybetűs boldogságot. Első lépésben csak úgy, hogy nem vesszük észre, hogy ezt tesszük. Hogy hatalmunkban áll kigáncsolni saját, mit sem sejtő énünket, méghozzá egy jól irányzott, határozott mozdulattal.

Az legfontosabb szempont, amit nem árt figyelembe venni, hogy annak ellenére, hogy sokszor akaratlanul szúrunk ki magunkkal, oda is figyelhetünk arra, hogy ez ne legyen így és inkább a lelkünk gyógyulására koncentráljunk.

Ha újra és újra összetöröd a saját szíved, mert nem veszed figyelembe az intő jeleket és faltörő kosként szaladsz fejjel a falnak, hogy most csak azért is más lesz, akkor bizony az a te felelősséged, nem a többi emberé. Kesereghetsz, hogy már megint átvertek, hogy beletapostak a lelkedbe, de hidd el, attól semmi nem oldódik meg.

Felelősséget kell vállalnod a saját döntéseidért, és ha az a döntésed, hogy újra egy olyan ember után futnál kitárt karokkal, akiről kilométerekről süt, hogy komolytalan és azt még hangoztatja is, akkor felesleges a körülményeket hibáztatni.

Nem adhatod oda a szíved összetört darabkáit valakinek, hogy ragasztgassa össze neked, mert már nincs türelmed hozzá és nézni sem bírod. Nem varrhatod mindig más nyakába azt, ami a te feladatod.

És hogyan töröd újra és újra össze a saját szívedet?

Visszamész ahhoz az emberhez, aki csak bánt. Aki mellett zokoghatsz hajnalig, ő nem ébred fel a mellkasod hullámzására, vagy ha igen, akkor átfordul a másik oldalra, mert nem akar foglalkozni vele.

Ha visszamész és azt várod, hogy ugyanannak a történetnek más legyen a vége.

Ha olyan dologban reménykedsz, amiről tudod, hogy nem fog megtörténni.

Összetöröd a saját szíved, mert esélyt adsz egy olyan embernek, akinek folyton kicsúszik a nyirkos kezei közül és utána csak megvonja a vállát sajnálata jeléül.

Összetöröd a saját szíved, amikor nem adsz a megfelelő embereknek esélyt, mert még mindig azokba a lábakba kapaszkodsz, amik rég kisétáltak az életedből és meggyőztek arról, hogy nem érdemelsz jobbat ennél.

• felismerés lélekhangok önszeretet szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!