Már rég nem hiszek benne, már rég nem áltatom magamat vele. Valahol a sok fájdalmas szívügyem egyikében fel tudtam fogni, hogy hiába a Disney mesék, Hollywood ide vagy oda, ha elő kell venned ezt a lapot, vesztettél. Olyan ez, mint egy tragikomikus befejezés. S, van humorom, hogy a saját drámám közepette felemeljem a fejem, felfogjam, észrevegyem, megmosolyogjam, mennyire szürreális ez az egész.

Nem volt elég. A minden bennem, nem volt elég. És ez oké. Talán tiszteletből játszottam el neked a túl jól ismert színdarabot. Lásd, hogy nekem ez igenis fontos. Még ezt is megteszem érted, minden szégyenletes húzásra képes vagyok, mert a szívem úgysem hagy békén. Nem akarok úgy felriadni este, hogy ezzel nem tiszteltelek meg. Ennyit, legalább érdemelsz.

Zavarni az zavar, hogy ezután sem vagyok nyugodt. Hogy kell idő, mérhetetlen sok, mire elcsendesül bennem a remény. Mire elalszik, kifullad, s többé nem zavarja a nyugalmamat. Nem várok feleslegesen semmit, nem fantáziálok arról, hogy hirtelen szőke herceggé avanzsálódsz. Ismertem ezt a lépést, ismertem minden következményét, azt a fene nagy reményt. A vágyott, de elmaradt hatást. Mégis, minden egyes alkalommal – s, ezúttal sem kevésbé, mintha sosem tanulnék – várom, hogy másként történjen. Mondom az életnek, hogy figyelj, ez lehetne egy romantikus történet.

Tudom, hogy ő olyan, el tudom képzelni róla. Pontosan is tudom, hogy érti minden szavamat, hogy imádja a drámát, s, hogy neki magának is van ilyen fantáziája. Tudja, mit kell tenni, tudja, hogyan, s pontosan tudja, mindez mivel járna. De nem teszi meg, s ez rendben van. Gondolom nem ez az útja. Erről akkor, mégsem írok könyvet, az életemet beteljesítő könnyed, egyszerű szerelemről pedig ugyebár, majd nem lehet.

A fenének vagyok szerelmes, meg tehetséges, meg kíváncsi ennyire. Ha lennének már könyveim vagy írtam volna forgatókönyvet, minden bizonnyal egy sor ilyen drámám lenne. A gond az, hogy nem tudom másképpen. Próbáltam felülírni, én diktálni az ütemet. Élő narratívával a kezemben, a rendező székében úgy alakítani a cselekményeket, hogy az végre a vágyaim felé vezessen. Kiváltsa a hatást, amit keresek. Egyelőre még mindig az élet rendez, én meg tudósitok róla, mint egy stréber.

Az utolsó lapomat a tehetetlenség ellen, a sorsfordítás érdekében kijátszottam, érted. Akkor is, ha a könnyek közt még nevetni is bírtam közben. A vágyott, mégis elmaradt hatás pedig megbélyegezte a történetünket. S, most már azt is tudom, hogy erről egészen biztosan nem írok könyvet.

• érzelmek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!