Szeretni, mint egy koldus, vagy mint egy király?
Furcsa dolog ez a szeretet, szerelem: vagyis az a furcsa, ahogyan bánunk vele. Elmondhatatlanul vágyunk rá, várjuk, hogy megérkezzen az életünkbe, hogy végre valaki szeressen minket. Hogy végre valaki mindenét, minden figyelmét, törődését, energiáját, pénzét, szívét, lelkét odaadja nekünk. Hogy úgy szeressen minket, mint egy király.
Bőséggel szeretnénk kapni a másiktól mindent, amit csak az élet, egy párkapcsolat adhat. Fürödni akarunk a ránk zúdított rajongásban, elismerésben, azokban a ragyogó szemekben, a simogatásokban, az összebújásban, amit egy másik ember szerelme, érintése adhat. Mindent meg akarunk kapni, sőt, annál is többet! Gyönyört, bódító, sodró szexet, napi huszonnégy órás figyelmet, elismerést, testi, lelki, szellemi képességeink dícséretét, gyógyító elixírt meggyötört szívünkre, finom borogatást a lelki sebeinkre, izgalmas programokat, olyan szórakoztató kikapcsolódást, ami kiszabadít a szürke hétköznapok rutinjából, amitől úgy érezzük, igazán élünk! Úgy szeretünk, mint egy koldus. Csak kapni akarunk, kapni és kapni. S elvárjuk, hogy a másik, mint egy király, adjon. Az idejét, a figyelmét, a türelmét, a testi-lelki odaadását, mert alanyi jogon jár minden. De vajon elgondolkodnak-e egy pillanatra is azok, akik a fentiek szerint szeretnek? Eltöprengenek-e egy másodpercre is azon, hogy senki nem vágyik egy koldus szerelmére? Egy darabig talán még élvezi a másik fél az adás örömét, a csillogó szemeket, amint a szeretett lény magához szorítja az újabb ajándékot, ahogy boldog-elégedett mosollyal tölti el az arcát, minden együtt töltött perc, hogy nem szól semmi másról a kapcsolat, csak az együtt töltött időről, és ami az alatt történik. Mert ezt a felállást idővel megunják az emberek, idővel mindenki kapni is szeretne, nem csak adni. Mert a kiegyenlítetlen párkapcsolatok nem tarthatók fenn huzamosabb ideig. Lehet koldusként is élni, újabb és újabb királyokat magunkhoz vonzani, de mindig koldusnak fogjuk érezni magunkat, és sosem fogunk eléggé jól lakni.
És a másik fontos dolog. Nem ismerjük meg soha az adás örömét. Mert adni jó. Jó adni önmagunkból: jó megmutatni azt, ami érdekel mnket, amivel szabadidőnkben foglalkozunk, jó megmutatni a terveinket, az álmainkat és az eredeményeinket. De ahhoz, hogy legyen mit megosztanunk, először tenni kell: dolgozni, magunkon, az életünkön, hogy úgy szerethessünk, mint egy király, aki elnyerte egy király szerelmét!
Agatha Seymour
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez