Ne szeress olyannak, amilyen vagyok. Láss bennem többet!

Ahogy nem várhatom el, hogy süssön a nap, ne essen az eső, ne legyen forgószél, szivárvány, szállingózó hó, vagy csontig hatoló fagy, úgy a másiktól sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségének meglepő, nem mindennapi, egyedi, vagy éppen hétköznapi jelmezéből, köszönjön el tőle, tegye fel azt a polcra, és álljon előttem meztelenül, magasra tartott karokkal, majd én felruházom új, nekem tetsző tulajdonságokkal, az én elvárásaim szerint.

Nem megfelelni, behódolni, elvárásoknak megfelelni, vagy sablonba simulni. Hanem elsajátítani ezt a csodálatos kettős látást, amire csak a szeretet képes. Hogy kétféleképpen lehet rátekinteni egymásra: egyszerre látjuk a másik megrekedt, stagnáló, riadt, útkereső énjét, és látunk egy gyönyörű másikat, egy olyat, aki valójában lehetne.

Akit szeretek, az számít nekem. Aki szeret, az karomnál fogva rángat ki az önsajnálat pocsolyájából, mutassak többet, legyek végre több, mert ő úgy, és olyannak lát, ahogyan önmagamat sohasem látom. Akit szeretek, azt mindig szebbnek, többnek, szeretetreméltóbbnak, jobbnak, nemesebbnek látom majd, mint ami valójában, és ez így van rendjén, kár tagadni, vagy belemagyarázni bármi mást. Aki nem igyekszik, azt maga alá gyűri a közöny. Az üres kagylóhéj-életek szomorú áldozatává válik, és életét mintha csak egy tehetséges díszlettervező rendezné át értő kezekkel időnként, a körítés mindig szép, tetszetős, stílusos és finom tapintású, de a felszín alatt már egy jó ideje nincs semmi sem. Csak zéró kommunikáció van, és az elhidegülés, a társas magány szégyenletes és sajnálni való állapota. A felfüggesztett tükrökben egy ismeretlen néz vissza rájuk, kemény, rideg, markáns vonásokkal. Új énjük megfelelően adaptálódik az új, kiüresedett életstílushoz, alkalmazkodó készségük bámulatos, beszélni is elfelejtenek ők ketten egymással, nem találják a hangot, pedig egy fedél takarja be őket éjjelente.

Az emberi természet kiszámítható, elengedni, veszni hagyni, rálegyinteni mindig könnyebb, mint teperni, kúszni, mászni, küzdeni, teljes figyelem odafordulással óvni, vigyázni valamit. De aki szeret, az igyekszik. Nem megfelelni, behódolni, elvárásoknak megfelelni, vagy sablonba simulni. Hanem elsajátítani ezt a csodálatos kettős látást, amire csak a szeretet képes. Hogy kétféleképpen lehet rátekinteni egymásra: egyszerre látjuk a másik megrekedt, stagnáló, riadt, útkereső énjét, és látunk egy gyönyörű másikat, egy olyat, aki valójában lehetne. És segítünk neki azzá válni.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.