Az általános közvélekedés az, hogy rossz, ha egy nő harcol egy férfiért, mégis nők nap, mint nap megteszik ezt, miközben iszonyatosan rosszul és megalázva érzik magukat. Én azt mondom ez a kérdés megint csak nem fekete-fehér és ha belenézünk sokkal mélyebb rétegekkel találkozunk, mint, ami elsőre felületesen látszik.

Elmondom nektek, hogy én hogyan értelmezem és élem. Nyilván, mivel általánosságban beszélek, ezért elnagyolt lesz a kép és kénytelen vagyok általánosítani, de ne a részleteket nézzétek, hanem a lényeget. Amikor találkozik egy férfi és egy nő, akkor azt másképpen éljük meg. 

A férfi általában egy gyönyörű nőt lát maga előtt, akit meg akar kapni. Nem, nem csak „úgy”, de ez is benne van és ezért ne tessék kérem háborogni, a férfi így működik és ennek örülni kell. Jobb lenne, ha nem akarna? Persze, hogy nem lenne jobb! Akarjon csak, az a dolga….a nőnek meg az, hogy ezt kezelni tudja!
A nő viszont nem csak azt látja aki előtte ül. Ránéz a férfira és látja benne azt, amit a férfi sokszor még maga sem, a lehetőséget, hogy ebből a férfiból mi lehetne…csak ki kéne belőle hozni…és ha ez a férfiban ott szunnyadó lehetőség lelkesíti a nőt és lenyűgözi, akkor a második, ami a nőben megjelenik az az adni vágyás.

Photo by GettyImages

És ez nem arról szól, hogy szívesen főznék neki vacsorát. Nem, nagyon nem. Ez arról szól, hogy neked akarom adni magamat. Teljesen és maradéktalanul, ha most megtehetném azt, ami ténylegesen bennem van, akkor a karjaidba vetném magam és azt mondanám: vigyél, a tiéd vagyok. Nem érdekel hová viszel, nem érdekel mi lesz, csak veled lehessek. Csak a tiéd lehessek…Persze ebben a pillanatban bekapcsol az önvédelem. hogy Jézusom mi ez? Ezt nem szabad! Én egy önálló, független nő vagyok, a magam ura, a magamé. Mi ez a hülyeség bennem? Biztosan kapcsolatfüggő vagyok vagy a biológiai órám ketyeg!! Hol a koronám? Mi az, hogy „a tiéd vagyok”? Én a magamé vagyok és kész. Különben sem akkora szám ez a pasi. Nem is értem magam, meghülyültem teljesen….Halálra rémülök magamtól és halálra rémíteném szegény pasit is, ha ezt tudná….

No, ebből egyedül ez utóbbi félmondat igaz: valószínűleg tényleg halálra rémülne…Állna csak, mint bálám szamara a hegyen és fogalma sem lenne mire ez a nagy lelkesedés és odaadás. Nem érezné megalapozottnak és nem tudna mit kezdeni vele. És ezen a ponton a nőben elkezdődik egyfajta belső harc az adni vágyás és ennek visszatartása között. Meddig mehetek el? Meddig enged a büszkeségem? Hol az adok-kapok egyensúlya? Ettől a belső harctól, állandó méricskéléstől, az arányok „helyes” eltalálásának kényszerétől a legtöbb nő szenved, fárad. Egy nőt leszív, ha nem szerethet szabadon és mindehhez még sokszor hozzájön a férfi ambivalens viselkedése, amiről most külön nem írok, írtam már róla. 

Megpróbálom visszaadni a nő belső monológjának lényegét:
„Basszus! Itt van ez a férfi és ha őszinte akarok lenni magammal, akkor totál odavagyok érte. Nem tudom miért, mert tulajdonképpen látom a hiányosságait, látom, hogy tele van görcsökkel, látom, hogy bénázik. De mégis lenyűgöz benne valami. Olyan sok mindent ki lehetne belőle hozni! És valamiért azt érzem, hogy ez az én dolgom lenne. Ezt csak én tudom megtenni vele senki más! Istenem, bárcsak hagyná magát! De ugyebár azt mondják, úgy kell elfogadnom, ahogy van…Biztosan nem jól érzem ezt az egészet. Belelátok olyasmit, ami nincs is ott. Ráadásul két napja nem is írt, pedig fent van a neten, tudom, mert kb. 3 percenként nézem. Istenem, de szánalmas vagyok. Beleképzelek valamit egy férfiba, aki nem is törődik velem…Arra sem képes, hogy egy „sziát”bepötyögjön. Mit csináljak? Írjak neki én? De milyen gáz már az! Még azt fogja hinni, hogy odavagyok érte. És a legrosszabb az egészben, hogy igaza is lenne, mert tényleg oda vagyok. Semmi méltóságom nincsen. Meg kéne rántani a vállamat és lazán továbblépni. El kell tudnom engedni.Valami baj van velem. Meg kell játszanom a lazát, mert senki sem veheti észre milyen gyenge is vagyok valójában. Na jó, talán egy-két barátnőm igen, de muszáj visszafogni magam! A francba! Mennyien próbálnak közeledni hozzám, de nekem persze megint az kell, akinek én nem…Mekkora egy lúzer vagyok!"

És akkor jön a Réka és azt mondja: ne fogd vissza magad! Ha adni akarsz, menj és adj neki!
Látom a megkönnyebbülést az arcokon: akkor ezek szerint nem vagyok hülye? Természetes, amit érzek? Tehetem azt, amit a szívem mélyén legszívesebben tennék? Igen!

Figyelj csak rám egy kicsit. Amikor azt hallod, adj a férfinak, akkor nem arról van szó, hogy mondjál le magadról, vesd alá magad neki és légy a lábtörlője! Nem arról van szó, hogy szorítsd össze a fogad és akkor is szolgáld fel neki mosolyogva a vacsorát, ha legszívesebben a fejére borítanád a tányért, mert te odateszed magad, ő meg csak nyomkodja a telefonját a vacsoraasztalnál. Dehogy! Pontosan arról van szó, hogy húzd ki magad, légy bátor és vállald fel azt, ami benned van.

„Figyelj "Béla"! Tudom, hogy furán hangzik és hidd el magam sem tudom, hogy mi az oka, de nagyon megfogtál engem. Látok valamit a lényedben, ami engem lenyűgöz és kíváncsivá tesz. Állandóan a fejemben vagy. Mindig várom, hogy jelentkezz. Olyan nagy örömet okozol azzal, ha írsz, még csak ha annyit is, hogy „szia”….Engem nagyon boldoggá tesz, hogy megismertelek…”

Most őszintén? Ez megalázó? Lábtörlő vagy ilyenkor vagy egy öntudatos, bátor nő, aki felvállalja, amit érez? ...és igen…az is lehet, hogy szegény Bélának még ez is sok(k) lesz. Ilyennel még nem találkozott. Mert általában, ha a nők megérzik magukban az odaadni vágyást megijednek, elnyomják, de ugyanakkor akarni akarják a férfit. Ettől eltorzul minden és megpróbálják manipulációval, játszmákkal maguk alá nyomni és így megkaparintani. Még azt sem lehet mondani, hogy ez teljesen működésképtelen, de ahogy indul olyan is lesz, a hatalmi játszmák megmaradnak a kapcsolaton belül is, mindenki frusztrált, mindkét fél boldogtalan, amit az elején esetleg elnyomhat a „szerelem”, ami minden csak nem szeretet, hanem birtokolni akarás, függés, manipuláció. Rengeteg a szex, durr bele a közepébe csak, hogy ne kelljen a fontos dolgokról beszélni….De a tomboló szappanopera hamar kihűl, ott marad két magányos ember, akik igazából nem is ismerik egymást. Esetleg az álarcot. Egy idő után már nem is beszélnek egymással az ágy meg végleg kihűlt, maradnak a titkos kalandok, a szeretősdi, mert nekem ez „jár”….

• behódolás érzelmek férfiak lélekhangok párkapcsolat tartás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!