A kedvesség, a szívből jövő muzikalitás már itt is feltűnt annak, aki fogékony a lélek rezdüléseire.
A művésznő megtisztelt minket, és a gála után örömmel válaszolt kérdéseinkre.
Mit jelent neked a díj?
A díj elsősorban szakmai elismerése az első saját dalomnak és annak a csapatnak, akikkel közösen ezt létrehoztuk. Bársony Bálint, Havas Lajos Chico és Lombos Marci szerzőtrió, Ember Péter barátom, és természetesen én. Közösen csomagoltuk a közönség által megismert köntösbe a Szappanbuborékot. Mindannyiunk díja ez. Éppen azért szeretem, mert amellett, hogy kiváló szerzőgárda áll mögötte, zseniális zenekar játszotta fel a dalt. (Kaszás Péter - dob, Nagy Laci Gitano - gitár, Straub Dezső - gitár, Heilig Tomi - basszusgitár , Ember Péter - trombita, és hangszerelés, Beszkid József – vokál) Igazi csapatmunka volt és úgy érzem, óriási eredmény, hogy első saját dalom azonnal díjat nyert a dalversenyen. Ez biztató elismerés mindannyiunknak a közös munkáért, és olyan visszajelzés, amely azt bizonyítja, hogy az irány jó, és tovább kell vinni a benne rejlő hitet és energiát.
Melyek a legsürgetőbb és hosszú távú terveid?
A legsürgetőbb, hogy mihamarabb összeálljon egy lemezanyag és ezt a saját bandámmal meg tudjam mutatni minél többször, minél szélesebb rétegnek. Ez feladat és kihívás is egyben, hiszen sokan ismernek, sokan tudnak és hallottak rólam a szakmában, azonban itt az ideje, hogy kialakuljon a saját közönségem.
Nem tudom, hogy honnan merítem a hitemet és a belső erőt, de ha erre gondolok, azt érzem, hogy van időm, nem sürget senki, az emberek pedig egyre jobban kívánják az őszinte és boldog zenét, a hangokat, amelyek elérnek a szívükig, a pihenést ebben a rohanó világban, és olyan dalokat, amelyek mosolyt csalnak szürke hétköznapjaikba. Csak ebben hiszek, hogy ragyogni és mosolyogni kell a lelkeknek, és álmodni kötelező!
Hosszútávon semmi mást nem szeretnék, csak hagyjanak ZENÉLNI, megélni, és megtartani az életemben azt a társat, aki képes a világomat befogadni, és szeretni velem együtt.
Kivel zenélnél legszívesebben, ha
összeállíthatnál egy világválogatott zenekart mögéd?
Hát számítottam volna valami egyszerűbb kérdésre...ez pont olyan, mint a mi a kedvenc dalod (abból a sok százból amit valaha elénekeltél és őrzöl a füledben)....
Tudod ez a magad mögé...ez olyan furcsa nekem. Azt szeretem, amikor a színpadon állva, mindenki egységben lélegzik! Olyan csapatot, akikkel együtt csillog a szem és együtt dobban a szív, akik figyelnek egymásra és szeretik a közös muzsikálást. Persze a fronton én állok, ám számomra elképzelhetetlen, hogy akikkel zenélek, azok mögöttem álljanak és ne velem, és nyilván nem fizikailag értem!
Imádom U2-t, őket nem hagynám ki a bandából, ahogy Jamie Cullum-ot sem, Stevie Wonder-t , és hát Stinget, és Pastoriust sem hagynám ki...és még sok mást sem. Iszonyú nehéz kérdés!:-)
Ki a kedvenc énekesnőd, énekesed?
Akinek az első lépéseimet köszönhetem az éneklésben, aki mélyen érintett és megihletett, az Barbra Streisand és Luther Vandross.
Akinek azt köszönhetem, hogy megtaláltam végre azt a zenei világot, amiben én jól érzem magam, az Eva Cassidy, Trintjee Oosterhuis, a hazai előadók közül pedig Katona Klári. Akiket szívesen hallgatok a kis életemben, az többek között Sting, a U2, Jamie Cullum, Michael Bublé, Michael Jackson, Silje Neguard, és mindig más, akikhez éppen kedvem van.
A hazai előadók közül nagyon szeretem emberileg, szakmailag és szövegileg a Roy és Ádámot, a Harmónia Gardent, Fábián Juli - Sárik Peti bármilyen formációját. Péterffy Borit egyenesen imádom, a Quimbyt is kedvelem, és sorolhatnám tovább… Egy a lényeg, amikor hallgatok bárkit, érezzek és hasson rám és ne legyen kommersz. Ennyi.:-)
A kedves beszélgetés után nem is maradt más hátra, csupán egy kedves mosoly, és az igény, hogy minél több, minél szívhez és lélekhez szóló dalt hallhassunk a művésznőtől, mert a szürkeséget éppen a boldog pillanatok oldják a legjobban.
És egy színes szappanbuborék.
Bokros László