Hit, remény és szeretet
A hitről írni legalább akkora meggondolatlanság, mint politikai vitába szállni a nézeteinkről. Ha tetszik, ha nem, olyannyira felgyorsult a világunk, annyira kézzelfoghatóvá, láthatóvá, hallhatóvá és tapinthatóvá váltak a dolgok, oly gyorsan cserélődnek az információk, hogy ma már egyre kevesebb figyelmet fordítunk a lelkünkre.
Ha máskor nem is, az évnek ezen időszakában álljunk meg egy percre, kapcsoljuk ki a tv-t és a számítógépet, hogy tapinthatóvá váljon a csend, és az a hatalmas űr, amiben létezünk. Ugye milyen félelmetes?
A kisgyermekek születésüktől fogva hisznek egy földöntúli erőben, akárcsak az idősebb korosztály, akik még őrzik a nemzedékeken átívelő kulturális és társadalmi hagyományt. Velük szemben a huszon-, harmincéves korosztály nagyjából csak 30%-a vallja magát hívőnek, közülük többen „személyes istenben hisznek”. Sokan a környezetemben a racionális magyarázatok hívei, leginkább önmagukban hisznek, hiszen az önmagunkba vetett hit mindennél fontosabb. Mindegyikőjüktől megkérdeztem már, hogy ugyan mit gondolnak a világ megmagyarázhatatlan dolgairól, bizonyos érzésekről, amik csak úgy mellbe vágnak minket mindenféle előjel nélkül; jelenségekről, melyek időnként megmutatják a helyes utat… Természetesen erre egyikőjük sem tudta a választ. Vegyük úgy, hogy ezek a tényezők csak vannak; a tudomány jelen állása szerint még nincsen rájuk magyarázat. Ezt cáfolni én sem tudom.
Viszont abban biztos vagyok, hogy azok az emberek, akik nem gondolják úgy, hogy minden, ami létezik a világban, az csak a puszta véletlen, és az emberiség műve, sokkal optimistábbak, kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak, mert nagyobb biztonságban érzik magukat ebben a hatalmas térben, ahol nem a véletlenszerűség és a pech az úr, hanem egy spirituális erő, nevezzük azt bárminek. Vallásos családban nevelkedtem, sosem voltam vakbuzgó, de mindig is hittem. Mert enélkül, úgy érzem, teljesen céltalan lenne az életem. A hit egy erőforrás, ami mindenkinek a rendelkezésére áll; ami által képes uralni a tetteit, erkölcsi normák szerint élni és őszinte szeretetből cselekedni. A földöntúli erőben való hit reményt ad a mindennapokban, nemcsak a rendkívüli, nehéz időszakokban, ezáltal elűzi a tudatalatti, fölösleges aggodalmat, ami megakadályoz minket pl. a jelen megélésében, vagy pedig a halál elfogadásában. Nevezhető gyermetegnek, a gyengék egyetlen kapaszkodópontjának, de a radikális nézeteket leszámítva, a hite megélésétől még senki sem lett boldogtalanabb.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez