Haldoklik bennem az az én, aki elhitette velem, hogy csak meg akar védeni, és kérdezi: - Ha minden csak illúzió, te valódi vagy? Azért vagy még mindig itt, mert téged kereslek? Azért van az a sok megmagyarázhatatlan dolog köztünk, mert hinnem kéne bennünk? Vagy te is csak a kedvemre teszel? Csak egy katalizátorom vagy, hogy én fejlődhessek? Ennyi lenne csak a lényeg? A bennem élő gyermek, gyógyul: - Te most már mindig itt leszel vagy végül te is magamra hagysz? Ha engedem, hogy közelebb jöhess, megtanítasz újra bízni?

És közben bennem születik egy nő, aki megtanul szeretni, és szeretve lenni.

Ahogy megyek felfelé a lépcsőn, egyre hevesebben ver a szívem, a fejemben az a hang azt mondja nem kéne itt lennem, forduljak vissza, és mikor felérek, s te ott állsz az ajtóban, meg kell kapaszkodnom, mert elszédülök. A hangom remeg, és nem vagyok ura már önmagamnak. Félek, nem tudok elmenekülni az érzéseim elől, mint ahogy máskor tettem. Esélyem sincs, ez az érzés csak van, megmagyarázhatatlanul köt hozzád, kár is harcolnom ellene. Te ezt váltod ki belőlem, de pont ezért akarom is, mert neked sikerül. Nem tudom hogyan, de pusztán a lényed teszi ezt velem. Aztán megszólalsz, és a hangod megnyugtat, lecsendesít. A testemen furcsa bizsergést érzek. Beszélj, csak beszélj. Bármiről, csak halljam a hangodat. Mintha mindig is a te hangodat kerestem volna a nagy zajban, és most, hogy hallak, végre csend van. És én nézlek.

A tekinteted a talaj, ami a földön tart, és ami beszippant. Ha belenézek, valamiért ismerős, de nem úgy, mint máskor, másnál. Egészen áthatol rajtam, és én belemerülök. Képek, hangok, érzések jönnek fel. Butaság, néha úgy érzem megőrültem, ilyen nem is létezhet! Ez az érzés erősebb a józan eszemnél, és kiszolgáltatott lettem. Ez megrémiszt, hiszen pontosan ezt akartam elkerülni. Mi lesz így velem, mekkorát fogok így zuhanni, ilyen magasból?!

A legnagyobb félelmeimmel szembesítesz, miközben felemelsz, mert oda viszel, ahová a lelkem vágyik. Mert mikor átölelsz, mikor hozzám érsz, minden értelmet nyer, és biztonságot érzek, megérkezést. Ezt akartam, de titkon rettegtem, hogy megtalállak, és aztán elmész. Mégis, újra és újra megyek fel a lépcsőn. Ha elesek, és összetörök is, kockáztatok ezért az érzésért. Mert amit melletted érzek, azt jobban akarom, és addig akarom, amíg lehet, mint amennyire félek a sérüléstől vagy attól, hogy egyszer végleg elveszítelek.

Ez az érzés tanít, sőt akkor a legjobban, mikor zuhanok, mikor szembesítesz önmagammal, a korlátaimmal, a félelmeimmel. Megtanítod, hogy minden bennem van és nincs mitől félnem, merjem beengedni a szeretetet és szeretni önmagam, téged és a világot. Haza vezetsz, pedig látszólag nem is fogod a kezemet, mégis mindig mellettem vagy az úton. És bár öntudatlanul, de végül Te tanítasz meg szabadon repülni.

További írásaim itt és itt!

Instagram ITT

• érzések félelem önismeret szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!