Sokan , sokféle dolgot őrzünk magunkban múltunk darabkáiból. Nagy szerelmek elmúlásának fájdalmát, gyászt , sértettséget , sok-sok sebet, melyek még ma is képesek hatással lenni ránk.

Miközben napjainkban egyre inkább kezdenek divatossá válni olyan klisék, mint az Engedd el a múltat, hogy szebb legyen a jövőd! Vagy a Zárd le, egyszerűen lépj tovább! Nos , igen. Mindezeket kimondani rém egyszerű feladat, meg is tenni , már jóval nehezebb. Pláne akkor, ha arra a kérdésre , hogy Hogyan lehet - kell elengedni, már csak kevesek tudnak jó válasszal szolgálni.

De miért olyan átkozottul nehéz letenni a súlyos terheket ? Léteznek "praktikák" , melyek által megtanulhatunk elengedni ? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbáltam válaszokat találni. 

Egyből eszembe jutott egy film, amit még régebben láttam,  a címe most valahogy sehogy sem akar beugrani - de nem is ez a lényeg (ha valaki ráismer a leírás alapján, nyugodtan írja meg ) .  Egy férfiról szólt, aki elveszítette a kislányát egy balesetben, majd mindenfelé járt előadásokat tartani, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan kell elengedni a fájdalmat. Minden oké! - hangoztatta lelkesen, ám valójában ő maga sem tudta , hogyan is kellene megszabadulnia a múlt szellemeitől. Érdekes kis történet volt, ám ami leginkább megmaradt a fejemben és a mai témánkhoz kapcsolódik, az az egyik " előadása " .

 Egy hátizsákkal jelent meg a színpadon és elkezdett belepakolni dolgokat, mintegy szemléltetésképpen, hiszen az életben is így vesszük magunkra a terheket. A táska egyre nehezebbé válik és , ha soha semmit nem veszünk ki belőle, akkor előbb- utóbb már nem fogjuk tudni tovább vinni. Kvázi, összerogyunk a súly alatt. Pont úgy, ahogy a való életben is. 

Meglátásom szerint, személyiségfüggő , hogy ki - hogyan dolgozza fel és tudja elengedni a múltat. Valaki összeroppan a súly alatt, más rövid idő alatt képes túllendülni a nehézségeken, még megint mások a napi rutinjukból sem esnek ki, miközben feldolgoznak egy veszteséget. Általánosságban megfigyelhető azonban, hogy mindannyian hordozunk magunkban - ha nem is beszélünk róla-  múltbéli fájdalmakat, amiket nem tudtunk elengedni.

De miért olyan átkozottul nehéz az elengedés ?

A bevezetőben olvasható jó tanácsok azért nem működnek, mert általában mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mit kellene elengednünk és azzal is, hogy miért . Nem tudatosan ragaszkodunk hozzájuk . Alapvetően nem egy racionális dologról beszélünk.    A racionalitás csak a tudatos döntésben nyilvánul meg (el akarjuk engedni), egyébként érzelmi síkon vívjuk a csatát. 

Frankó Betta szakpszichológus szerint , ez a 3 lehetséges ok húzódhat meg az elengedés elakadása mögött :

1. Az identitásunkat rengeti meg az elengedés 

Ki vagyok én ? Ki voltam ? És most ki leszek ?

Mintha csak önvalónk egy darabját kellene elengednünk. Egy hosszú házasság után, amiben évekig feleségként éltük a mindennapjainkat,  ha elveszítettük a munkahelyünket, ahol évekig dolgoztunk felmerülhet a kérdés, hogy , ki leszek én utána ?

Az elengedés tehát, nem csak a kapcsolat elengedését jelentheti, hanem az identitás újraépítését is. A szakember szerint, ilyenkor  leginkább önismereti munkával segíthetjük a folyamatot. 

2. Elakad a gyászfeldolgozás 

A veszteségeinkre adott természetes válaszreakció, a gyász.

Gyász alatt pedig nem csak a halálesetek feldolgozását értjük. Éppúgy meg kell gyászolnunk egy tönkrement házasságot, párkapcsolatot vagy a munkahelyünk elvesztését is. Mindez pedig nem az akaratgyengeség vagy személyiségzavar jele. Teljesen természetes folyamat. Több oka lehet annak, ha elakadunk a gyászfeldolgozás közben, de általában valamilyen érzelmi elismerés , kifejezés hiánya az ok. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy feldolgozatlan veszteségektől szenvednek, csak azt veszik észre magukon , hogy képtelenek a jelenben élni és nem csak érzelmi, de testi panaszokkal is küzdenek. 

Jelek, amik arra utalnak , hogy elakadt a gyászfeldolgozás folyamata : 

• Múltban élés - félelem a jövőtől

Gyakran társul bűntudattal. Gyakori kérdés, a mit kellett volna máshogy csinálni? 

• Szeretet és fájdalom keveredése 

A szép emlékek felszínre törése, a hiány gyötrő fájdalmával.

• Testi tünetek 

Általános kimerültség , koncentrációs problémák, étvágycsökkenés vagy akár magas vérnyomás. Mindezek a gyász természetes velejárói. Akkor beszélünk feldolgozatlan gyászról, ha a tünetek a veszteséget követő másfél évben is fennállnak.

• Végletes érzelmek és gondolatok

Démonizálás - szentté avatás fekete-fehérsége

Csak akkor dolgoztuk fel a veszteségünket, ha képesek vagyunk az adott személyt értkékeivel és hibáival együtt, elfogadással látni.

Fontos megjegyezni, hogy a gyász feldolgozása teljes mértékben egyedi. Így annak ritmusa is egyénenként eltérő lehet.

3. A fájdalom rejtett előnyökkel jár 

Furcsán hangzik nem igaz ? Ám valóban létező jelenség. Például, amikor egy magányos személy szenvedésének kifejezésével megélheti , hogy foglalkoznak, törődnek vele. Ragaszkodni kezd hozzá, mert attól fél, ha jobban lesz, elveszítheti ezt a fajta figyelmet. Freud megfogalmazásában, ezt nevezzük betegségelőnynek.

A szakpszichológus kihangsúlyozza, hogy mindaz, amit megpróbáltak beléd sulykolni :

• Temesd el a szomorúságodat!
• Az idő begyógyít minden sebet!
• Ez volt a Sors , meg Isten akarata!
• Légy Erős! 

és társaik, mind egytől- egyig téves információk. Nem lehet elégszer elismételni, hogy a gyász, a veszteségre adott természetes válaszreakció. A feldolgozatlan veszteségek halmozódnak és fokozott negatív hatással lehetnek életünkre. (Éppúgy , ahogy a hátizsákos példában, előbb- utóbb maguk alá temetnek ) . Még több hasznos információért látogassuk el  Frankó Betta szakpszichológus weboldalára . 

• elengedés elengedni a múltat múlt psziché

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!