Egyszerre két életet élni
Gyakran hallgattam gyerekkoromban a szüleimet, mikor barátaikkal a házasság intézményéről beszélgettek, és valahogy mindig arra lyukadtak ki, hogy aki bent van, az kint akar lenni, aki kint van, az bent akar lenni. Furcsa dolog ez a házasság, bármi is van, mindig elégedetlen az ember a helyzetével.
Ma már felnőtt vagyok, túl egy házasságon, és azt hiszem (legalábbis bízom benne, hogy így van), kellő távolságból tudom szemlélni az eseményeket. Annyi azonban biztos, hogy elvált, egyedülálló nőként egy kicsit másképp néz ki a dolog, mint mikor még én is intézményen belül voltam. Először is furcsa látni a házasodni készülő embereket. Persze, örömmel fogadom az ismerősök bejelentését, akik arról tájékoztatnak, hogy házasságra adták a fejüket! Gratulálok, és drukkolok, hogy minden jó legyen. Látom a szemükben az erőt, a lendületet, az elszántságot, a szerelmet, a bizalmat egymás iránt, a kettejükbe vetett hitet, hallgatom milyen terveket szövögetnek, hogy tervezik az életüket, az elkövetkező öt-tíz évet. Hallgatom, ahogy ragyogó szemekkel beszélnek a leendő gyerekeikről, a házukról, s igyekszem valami biztatót mondani, valami nagy okosságot, amit az elmúlt évek tapasztalatából levontam, de nem jut eszembe semmi: - Nagyszerű döntés! A legjobbakat kívánom! – mondom végül, és így is gondolom.
Aztán elgondolkodom azokon az embereken, akik velem egy időben házasodtak, és nem váltak el, s azt látom - persze, lehet, hogy tévedek - hogy a házasemberek nem a házasságon kivül szeretnének lenni, hanem egyszerre két életet élni. Egyszerre élvezni a házasság nyújtotta biztonságot, hogy van hova hazamenni, hogy van család, gyerek, kutya, macska, vasárnapi ebéd, ünnepek. Vannak tervek, nagyobb ház, jobb autó, külföldi nyaralás. És ezzel párhuzamosan vágynak az egyedülálló élet adta szabad vadászat örömeire is. A létező legnagyobb biztonságban, a jegygyűrű védelmező árnyékában kiélvezni, amit az élet oly csábítóan kínál. Begyűjteni annyi vadat, amennyit csak lehet, élvezni az életet, egy kicsit veszélyes helyzetekbe kerülni, egy kicsit szerelmesnek lenni, megélni azokat a szenvedélyeket, amelyeknek általában otthon már csak a hamvait találja az ember. Szóval arra az érzésre vágynak, hogy minden rendben van, mindent birtokolnak, az élet nyertes csapatába tartoznak, mert minden az övék lehet egyszerre.
Persze, nem biztos, hogy igazam van, de úgy tűnik, hogy az emberek nem “ki vagy bejutni” akarnak, hanem mindent egyszerre. Aztán vagy sikerül, vagy nem, mert láttam olyat is, hogy mindkét házastársnak megfelelnek a játékszabályok. Nem akarnak már drámákat, új kapcsolatot, csak azért, hogy újra lángoljon a szenvedély, nem akarnak bonyodalmakat, nem akarják az egészet elölről kezdeni, senkinek se hiányzik a sok őrültség. Feltalálják magukat. Elválni? Minek? Ezt a játszmát már olyan régóta játsszák, mindent tudnak a másikról, szépen eléldegélnek így életük végéig.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez